Deák Ferenc utcai Eldorádó

Pesten háromnapos héten kellett megküzdeniük a befektetőknek a nemzetközi piacok emelkedési dömpingjeivel. Az amerikai parketteken a kedvező vállalati hírek voltak a meghatározók, a Microsoft felminősítése, a Dell Computer eredményei, valamint néhány kiskereskedelmi cég kedvező forgalmi adatai drágulásra sarkallták a részvényárakat. A befektetők kapva kaptak a kedvező hangvételű információkon, de miután megvették a kiszemelt részvényeket, néhány százalékos haszon elérése után el is adták azokat.

2002. 08. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három kereskedési nap alatt kellett utolérnie a magyar tőzsdének azt, amit a nagy társak a hét első két napján megéltek. A külföldi befektetők (miután bevásároltak az amerikai és európai papírokból) egyéb nagy likviditással és alulértékelt papírokkal rendelkező tőzsdék után néztek. E logika alapján jutottak a kelet-közép-európai térségbe és néhányuk a Deák Ferenc utcába is besétált. A magyar placc kordonjain kívülről szemlélődők hamar rájöhettek, hogy itt kiaknázatlan Eldorádó áll szinte elnéptelenedve, így az elmúlt pár nap a nemzetközi befektetők hazai megjelenésével, és ezáltal a részvényárak drágulásával telt.

Hétfő
Tokióban az Obon állami ünnep miatt csak rövid ideig volt elérhető a Nikkei, de ezen szűk kereskedési idő alatt 1,93 százalékos csökkenést könyvelt el a 225 részvényt jegyző tőzsdemutató. A piacra igen erős hatással bírt az a bejelentés, hogy a japán bankok az elkövetkező négy hónapban 42,5 milliárd dollár értékű japán értékpapírt dobnak piacra. Mint ismert, a szigetország fekete bárányai a bankok voltak az elmúlt két évben, mivel a pénzügyi szolgáltatók szenvedték meg eddig a legjobban a japán gazdaság gyengülését. Az alacsony – szinte nem is létező – kamatok az állampolgárokat nem sarkallták megtakarításokra, így a hitelintézeteknek nem volt miből profitálniuk.
Az ázsiai pesszimizmus ellenére az amerikai tőzsdéken a kiskereskedelmi és technológiai cégek kedvező hírei magasra emelték a New York-i árfolyamokat. A Dow Jones Industrial Average 2,43 százalékkal, a Nasdaq Composite 2,37 százalékkal ugrott meg. A befektetők önbizalmát még a Conference Board gazdaságkutató csoport által publikált amerikai konjuktúraindex csökkenése sem tudta lerontani.

Kedd
Kissé hírhiányban küszködött a keddi tőzsdei üzleti nap. Tokióban 20,59 pontot emelkedett a Nikkei 225 index értéke, amit vélhetően a hétvégén publikált japán makrogazdasági adatok kedvező értékeiben való hit okozott. Az Egyesült Államokban viszont a befektetők az előző napi megugrást követve hasznot realizáltak. A spekulánsok az utóbbi egy évben nagyon óvatossá váltak: pár százalék haszon megszerzése után egyből a lefölözés lehetőségét keresik. A keddi amerikai kereskedés alatt a Dow Jones értéke 120 ponttal, a Nasdaq Composite árfolyama 1,3 százalékkal gyengült. Bár a cégekről érkező hírek többsége kedvező volt, a befektetők nem vettek tovább, sőt eladtak. Olyan részvények is áldozatul estek, mint a kedvező eredményeket közlő Dell Computer és a Home Depot. Még a Cisco System és az AT&T papírjait is az eleinte dráguló, majd az általános gyengülésnek áldozatul eső részvények között lehetett találni.

Szerda
Drágulás! jelszóval lepték el a parkettet a befektetők. A vevők tábora nőtt, így a világ tőzsdéinek többsége emelkedéssel zárt. Tokióban a Nikkei 225 index 0,23 százalékkal javult, New Yorkban a DJIA 0,96 százalékkal, a Nasdaq 2,36 százalékkal erősödött. Az amerikai megugrást a Federal Reserve chicagói és philadelphiai vezetőjének kamatokkal és az USA újabb recessziós viszszaesésével kapcsolatos véleménye okozta. Anthony Santomero philadelphiai Fed-vezető szerint a kamatszintek a jelenlegi értékükön éppen a legmegfelelőbbek. Elemzők úgy vélték: a Fed így üzente meg, hogy a kamatok csökkentésére nem érdemes várni. A magyar piacon a nemzetközi események fényében indult el szerdán a rövid hét. A BUX egyből 0,56 százalékos drágulással kezdte az első napot, és a javuló BUX kurzushoz igen magas, 9,79 milliárd forintos forgalom társult. A húzópapírok ezúttal is jobbára csak a vezető részvények voltak.

Csütörtök
Az optimista hangulat jegyében a Nikkei-index 1,7 százalékkal 9814,02 pontra nőtt, az amerikai Dow Jones 1,08 százalékkal, a Nasdaq 0,97 százalékkal javított kurzusán. Emögött a kiskereskedelmi és számítástechnikai szektorról érkező kedvező hírek álltak, a PC- és szoftvergyártókról igen kedvező vélemények hangzottak el, így például a Microsoft papírjait a Salomon Smith Barney és a Lehman Brothers is felminősítette. Erős forgalomnövekedés és javuló árfolyamok jellemezték a BÉT csütörtöki üzletmenetét is. A megjelenő külföldi vevők hatására a BUX görbéje szinte szárnyra kapva ívelt egyre magasabbra. A záráskor elért 2,82 százalékos emelkedést főként a négy százalékkal erősödő Matáv, valamint az öt százalékkal dráguló Richter sarkallta. A Matáv részvényeit ama hír kapcsán vásárolták, hogy az amúgy igen nagy veszteséget felhalmozó Deutsche Telekom főtulajdonos nem kíván megválni magyar leányvállalatától. Korábban olyan pletykák jelentek meg, hogy a német társaság esetleg a költségek karcsúsítása érdekében eladja a telefoncégben lévő részét. A 10,8 milliárd forintos forgalom nem csak a Matáv- és a Richter-papírok árát emelte, hanem a Mol és az OTP, sőt a BorsodChem és a TVK árát is.

Péntek
Korrekciós hangulat övezte a hét utolsó kereskedési napját, a japán piacon tovább növelte előnyét a Nikkei, viszont Hongkongban a HSI kurzusa már jelezte, hogy nem lehet büntetlenül megúszni a kétnapos emelkedéseket, így veszteséggel zárt. Tokióban feltehetően a Nikkei 0,91 százalékos javulásához nagyban hozzájárult a már régóta várt második negyedéves GDP-adat kedvező értéke. Az előzetes becslések szerint a szigetország gazdasága a második negyedévben az előző év hasonló időszakához képest 0,7 százalékkal növekedett. A vezető japán gazdaságkutatók szerint az év második negyedében a GDP 0,2 százalékkal volt nagyobb az első negyedévinél. A növekedést elsősorban az export segítette, amely az első negyedévihez képest 5 százalékkal bővült. A magánfogyasztás és a vállalati tőkeberuházások gyakorlatilag nem változtak – írta az MTI-ECO.
Az európai tőzsdéken már az amerikai nyitások előtt látni lehetett, hogy a hét vége előtt nem hagyják meg a befektetők portfólióikat. Helyette inkább hasznot realizáltak, így a Dow Jones kereken két százalékkal, a Nasdaq 2,97 százalékkal gyengülve zárt. A negatív nemzetközi hangulat ellenére Budapesten a BUX továbbra is tartotta magát a növekedéshez. A pesti index 1,13 százalékkal előző szintje fölött zárt, ezt jobbára a Matáv- és az OTP-papírok erősödése okozta. A csökkenő 5,8 milliárd forintos forgalomban a vezető részvények kivétel nélkül drágultak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.