Lamperth Mónika belügyminisztertől vár tájékoztatást Balogh László, a Medgyessy Péter állambiztonsági múltját vizsgáló bizottság elnöke arról, hogy mit kutatott az 1980-as évek legvégén a Belügyminisztérium irattárában két izraeli állampolgár. A titkos dokumentációs irattárban voltak elhelyezve részben a III/III–as ügynökökre, illetve a szigorúan titkos ügynökökre vonatkozó akták is. A országgyűlési vizsgálóbizottság MDF-es elnöke arra is kíváncsi, ki volt a két izraeli személy, s ki adott nekik kutatási engedélyt.
Gorka Sebestyén biztonsági szakértő lapunk kérdésére kifejtette: az ügy nemzetbiztonsági kockázatát sem lehet kizárni, amennyiben nem a legteljesebb körültekintéssel adták meg az engedélyt a két izraelinek, s ha nem volt megfelelően alátámasztott kérelmük. Az ügyről egyébként Horváth Balázs MDF-es országgyűlési képviselő, egykori belügyminiszter beszélt a Nap-kelte tegnapelőtti adásában. A politikus ezt annak kapcsán közölte, hogy egyeseket beengedett a titkos helyiségbe Csikós József, az irattár volt vezetője. Az MDF-es képviselő emlékei szerint 1988-ban vagy ’89-ben, esetleg 1990 elején járhatott a két izraeli állampolgár a Belügyminisztérium épületében azzal az indokkal, hogy egykori háborús bűnösök után kutatnak. A Nap-kelte műsorvezetője erről a kérdésről nem faggatta a politikust, mondván, ez nem releváns az állambiztonsági múlttal kapcsolatos vizsgálóbizottság tekintetében. Horváth Balázs jelenleg külföldön tartózkodik, így nem lehet őt elérni.
A politikus egyébként a televíziós műsorban leszögezte azt is, hogy Gál Zoltán MSZP-s képviselő belügyminiszter-helyettesként 1990 januárjában utasítást adott arra: semmisítsék meg az irattár egyébként lajstromba vett iratait, amelyek a III/III-as ügynökök névsorát is tartalmazták. Véleménye szerint ennek az utasítást tartalmazó iratnak ma is meg kell lennie, hacsak nem semmisítették meg ezt is.
Izraeliek jártak a belügyi tárcánál?
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!