Száz nap

Ha a kormány első, esetleg immár második száznapos programjáról esik szó, a polgári oldal reagálása általában kimerül a fanyar tréfálkozásban, alaptalan párhuzamokban és összevetésekben. Ha a kabinet azzal rukkol elő, hogy az első száz nap tennivalóit ötven nap alatt teljesítette, akkor minden, amit ezzel kapcsolatban elő tudunk vezetni, hogy hát akkor nyilván két év múlva távoznak. Magáról az elnevezésről pedig ellenállhatatlanul, ámbár már kissé unalmasan jutnak eszünkbe az ötéves tervek és minden, ami ezzel együtt járt. Úgy nagyjából ennyi.
Márpedig a pőre valóság az, hogy ezek a száznaposok nem emlékeztetnek az ötéves tervekre és a kormány nem fog távozni két év múlva, hacsak persze önként nem, amit Medgyessy Péter már megpendített, amikor az EU-csatlakozásról szólva egy esetleges előrehozott választásról beszélt. Ahogy azonban a közvélemény-kutatások egyelőre alakulnak, ez is csak néhány hetes szünetet jelentene a száznapos programok végeláthatatlan sorában. Ezzel együtt a népszerűségi mutatók alakulásától nem kell különösebben tartani. A kormány eddig még nem tett semmi olyat, ami akár csak távolról is emlékeztetne a kormányzásra. Alaptevékenységük egyelőre kimerül az osztogatásban és annak ismételt, más-más hangerejű kommunikálásában. A kettő közül az utóbbi a nehezebb és a számukra fontosabb.
Merthogy a kormány egyelőre csak kommunikál. Annyit kommunikálnak, hogy nem is kormányoznak. Annyit kommunikálnak, hogy a szavaik és a valóság közötti ellentmondás elmosódik a mondatok parttalan folyamában. Nincs érzékelhető hatása annak, hogy egyik nap üresen átvett kasszákról, előre leszerződtetett polgári milliárdokról, tátongó hiányokról beszélnek, a másik nap pedig saját újabb és újabb teljesített programpontjaikról, a lakosságnak (lakosság: merthogy ez a Horn-korszak legrosszabb napjait idéző definíció ismét visszatért, velük együtt) juttatott százmilliárdokról esik szó. Egyik nap az a vezérmotívum, a másik nap ez. Pedig a kettő együtt nem lehet igaz. És ha, amint az valószínű, a nagyobb tétel az igaz, akkor a gátlástalan csődpropaganda a hamis. A Medgyessy-kabinet most azt a vagyont osztja szét szeretett lakosságának, amelyet az Orbán-korszakban a polgárok megtermeltek. Osztja, amíg oszthatja. Már nem sokáig, hiszen a nagy nekibuzdulás gyorsan véget ér majd az őszi önkormányzati választások után. Úgy nagyjából azok befejeztével verik majd le reményeik szerint akkorra már kétszer rájuk voksolt lakosságukon a dínomdánom árát. Gyorsan ki fog derülni, hogy nincs nagy különbség a zsebrák Horn-garnitúra és a Medgyessy-team között: az egyik 1919, a másik egy híján 1920. Eredményeket számolatlanul lehet kommunikálni, készpénzt már kissé nehezebb. Ezért várható, hogy ősztől kissé elhalkul a száznapos propagandakampány és felerősödik az üreskassza-frazeológia, ami akkor már feltétlenül indokolt és a valós helyzetet ábrázoló helyzetkép lesz.
A száznapos projektekkel nem az a probléma tehát, hogy ötven vagy százhárom nap alatt teljesítik, nem is az a baj, hogy hajaznának bármelyik ötéves tervre, hanem hogy a szavakban forgó öszszegeket kamattal együtt fogjuk visszaszolgáltatni a költségvetésnek, valószínűleg már jövőre. A lakosság és a polgárok egyaránt.