Tanuljunk meg kicsik lenni!

Kovács László magyar honos főszocialista rövid megnyilvánulása megérdemli azt, hogy eme ősrégi magyarországi kommunista bölcsességről részletesebben elgondolkodjunk. Az eredeti kommunista gondolkodás óriási dimenziójú volt. Nem adták alább a múlt eltörlésénél és az egész világ megforgatásánál. S az „emberségszintű” internacionalizmus minden szegények óriási tömegével törpítette az ellenséges burzsoáziát s minden aljas osztályidegent. A kommunista ősök tehát nagynak gondolták magukat, sőt, bizonyos szempontból mindenhatónak. S a nagy Oroszország kovácsolta frigy, a minden proletárok hazája is nagy volt, sőt, az „Ügy” a legnagyobb ügy volt a világon. A minden szempontból kifogástalan magyarországi kommunisták is nagyok voltak, tehát nyúlfaroknyi névsoruk ellenére (veteránként persze aztán még nagyobbak lettek). A népek „szent” ügye tehát mindenesetre legalább is nagyot álmodóvá tette a realista szemmel ködevő elvtársakat.
S tessék, egy ilyen múlt után, s az állítólagos nyugati típusú szociáldemokrata metamorfózis/vedlés győzedelmes végén az elegáns diplomatának ma már aligha nevezhető bázisdemokrata pártelnök úr a kicsinység megtanulásának szükségességéről beszél. De nem ám azért, mert a kicsi – állítólag mindig (?) – szép. S nem is azért, mert a magyar nép mesei fantáziájában a kicsinek győző szerepe van. Nem. Kovács elvtárs úr azért akarja a magyarságot törpeségre tanítani, mert őt az önként vállalt haszonszerző bolsevizmusa – legyünk jóhiszeműek, s ne tételezzünk eleve meglévő, alkati tulajdonságot – mindenhez alkalmazkodó, önfeladó, szellemi-lelki törpévé tette. Olyan emberré, aki csak szolgálni, kiszolgálni tudja azokat, akiket főnöknek és erősnek tud, s aki élete értelmét az azok elismerése általi karrierben látja.
Ilyenkor sóhajt az ember egyet, s megtanulja értékelni azokat a nacionalbolsevik vezéreket, akik népük érdekeit érzelmileg soha nem adták fel, bár kommunistaként persze úgyis megnyomorították azokat. S megnyomorították főleg testvéreinket, a kisebbségi magyarokat, akiket Kovács elvtárs és elődei tehertételként, „kicsinység okán” – önmentő ideológia – cserbenhagyták. Persze cserbenhagyták ők a hazaiakat is, hiszen arra törtek, hogy öntudatlan és önérzet nélküli nyájként adjanak önző kárpótlásul a jövőt is zabáló, de a többiekénél jobb (reálszocialista) legelőt. Ezt az emberi lelket-szellemet redukáló (kádárista) kisszerűséget hívták nagy vívmánynak, ezt az ötvenhatos magyar nemzeti felszabadulást feledtetni akaró megvesztegetést.
Tudjunk tehát kicsik lenni, a nagynak nagy üzletet biztosítani, s akkor majd nekünk – talán nagyobb morzsát vetnek. De ha nem tennék is, az engedelmességet garantáló helytartókat emberiségileg elismerik, s a Pravda helyett egységes dicsérő kórusban zengenek róluk a mértékadó világlapok helyi ügyeletesei, akik tudják azt, hogy mi az erősek érdeke. Márpedig az erőseké a jog is és övék a nyelv, a tőke, a médium, tehát ők a szükségszerűség. S aki szabad, az ha kicsi is, nagy végül is, Medgyessy úr sem véletlenül idézte a hegeli – nyilván már a marxilag talpra állított – dialektikát.
Hogy van-e értelme így az életnek és az ember munkájának? Nos, ez nem kérdés, mivel olyan szakemberekre mindig szükség van, akik nem gondolkodnak felesleges dolgokon, s kétség sem bántja őket. Ha diktatúra van, akkor is jót tesznek, s ha demokrácia regnál, akkor is ők tudják, mi kell. Ezek annyiszor születnek meg – ezért kicsinyek mindig –, ahányszor azt igényli a nélkülük tehetetlen, zavaros és veszélyes világ. Különleges anyagból gyúrt emberek ők, akik a nagyok erős karjait hűséges kicsiként veszik át azokra, akik tévesen értelmeznek demokráciát, szabadságot, hazát, hitet stb. Egyszóval mindent.
A nagy megbízók kicsi megbízottai a föld és a népek áldása. Ők hoznak nyugalmat, s manapság ők biztosítják az árfolyamokat, ahogyan régen a folytonos proletár szolidaritást a folyton újabb és újabb népek helyes vezetésére pályázó Szovjetunióval. Amelynek csodálatos nagy szabad földjén kis népek tucatjai adták fel önkéntes dialektikával saját létüket, beleolvadva a szovjet emberbe, aki már mindenben nagy volt. De most sincs másként, hiszen az ügyes kis népeknek óriási jövőjük van a globális nagyvállalatok hatékonyan profitcsináló szolgáló/segéd népeiként. Mekkora dicsőség az, ha bejegyzett kereskedelmi márkák elegáns öltözetű munkatársi gárdáit képezzük. Megbízhatóan, mint egykor a lett lövészek a világész Lenin és társai mellett.
Lehet hát nagynak lenni, ha okosan kicsik leszünk, s nem holmi kisebbségi magyarokról beszélünk, s őket akarjuk menteni. Ez káros nacionalizmus, s a bankárok sem szeretik. Minek akadályozzák itt holmi érzelmi, öntudati, közösségi okokból a lényeget: a pénz határtalan felhalmozódását jó helyeken és jó kezekben. A kicsik hordjanak követ ehhez az újkori Bábel-toronyhoz, s helyes hatalmi tudatú vezetőiket feljegyzi a történelem. Ki akar mást? Ki akar többet, s minek? Végül is a demokrácia helyes gyakorlata az, ha azoké a vezetés, akik már nagyok lettek – örökre.
A kicsik úgy lehetnek nagyok, hogy nem zavarják a kialakult vagy az éppen aktuálisan helyes rendet. Ezt viszont azok döntik el, akik nagyok, tehát a kicsiknek mindig rájuk kell figyelni, s akkor nem lehet bajuk. Hatékonyan meg tudják őrizni kicsinységüket.
Persze mindig vannak zavarók és erőszakosak, akik azt hiszik, juthatnak valamire. Ezek sok felesleges gondot okoznak a nagyoknak, s gyakran kierőszakolnak ezt-azt. De ezen nincs áldás és nem is szereti őket senki. Olvassák csak el a fontos sajtót és nézzék-hallgassák a médiumokat. Nagyon helyesen, nincs jó hírük, míg – ellenőrizhetik – a jó kicsikről semmit sem hallani, hiszen a helyükön vannak, s okos emberek vezetik őket. Az ilyen helyeken aztán paradicsomi állapotok alakulnak ki, a nagyok jól érzik magukat. Mindenki úgy él, ahogy tud – szabadon. Nem terhelik e kicsinységet megtanultakat nehéz gondolatok, terhes döntések haladnak a globálkapitalizmus mindenki által jónak tartott „útján”.
Merjünk kicsik lenni – jelszóval a mai kormánykoalíció mozgalmat indít –, s mint a nemzeti közép demokratikus kormánya, állandó hazafias versenyt szervez „Ki tud többet a Kajmán-szigetekről?” címmel, ahol a kicsiben a nagyok korlátlanul jól érzik magukat. Éljen Liliput!