Tisztelt Szerkesztőség!

Mese a hétszázhatvan forintról
Hétszázhatvan egész forint. Ennyit kellett fizetni eddig minden magyar családnak – kivéve a 70 éven felüli nyugdíjasokat – a rádió- és tévékészülék használatáért, függetlenül attól, hány készülék volt az illetők birtokában.
A Medgyessy-kormány száznapos programjának részeként előkelő gesztussal eltörölte e hatalmas összeget, vélvén, hogy ezen intézkedés nagymértékben növeli a lakosság életszínvonalát.
Számoljunk egy kicsit! A megmaradt 760 forint birtokában a család férfi tagja megihat három-négy üveg sört, a háziasszony pedig vásárolhat nem egészen egy kilogramm sertéshúst a vasárnapi ebédhez. Hát ennyi a lakosságnak nyújtott nagy segítség…
Viszont ha a másik oldaláról szemléljük a dolgot – ha csak körülbelül négymillió előfizetővel számolunk –, az elmaradó előfizetések összege 3,5-4 milliárdot tesz ki. Ezt az összeget kellene a költségvetésnek pótolnia a Magyar Rádió és a három közszolgálati televízió pénztárába, hogy biztosítva legyen zavartalan működésük. Igen ám, de köztudott, milyen nagy nyomásnak van kitéve Kondor Katalin, a rádió igazgatója balliberális kurátorai és a média többségének részéről; nevezettek első célja a milliók által kedvelt és hallgatott Vasárnapi Újság megszüntetése, valamint az, hogy minél nagyobb befolyásra tegyenek szert az egész rádiózás terén. Kondor Katalin ellenáll a kitartó nyomásnak, de vajon meddig? Hiszen, ha a költségvetés nem utalja át számukra az elmaradt előfizetési díjak összegét, veszélybe kerülhet a rádió egész működése; egészen addig, ameddig esetleg „önként” le nem mond, és a kormány egyik vazallusa át nem veszi a vezetést.
De így van ez a közszolgálati televíziók esetében is. Láthattuk a közelmúltban, hogyan állt fel helyéről az állandó támadások, zaklatások hatására Mendreczky Károly, átadva helyét az addigi ügyvezető igazgatónak, Ragáts Imrének. Ragáts, ideiglenes vezetői jogkörével élve, napokon belül eltávolította vagy alacsonyabb beosztásba helyezte a neki és „gazdáinak” nem tetsző hírigazgatókat, bemondókat. Csak a vak nem látja, mennyire megváltozott az m1 egész működése, hangneme. Ugyanez a sors vár valószínűleg az m2-re, valamint a Duna Televízióra is (amit főleg a határokon kívülre szakadt honfitársaink bánnak majd, lévén eddig ez volt kedvenc adójuk). Hiába, a pénz nagy úr, de ahol esetleg pénzzel nem megy a dolog, ott rafinált lejárató taktikáknak lehetünk tanúi; megszűnt az ATV péntek esti Sajtóklub című politikai műsora, amelyet milliók néztek, s amely az egyetlen üdítő jobboldali színfolt volt a balliberális médiatengerben. Megszűnt egy ügyes politikai húzással; hiába hangoztatják, hogy péntektől újra indul, csak „más szereplőkkel”, tudjuk, hogy az nem lesz ugyanaz. Reméljük, hogy tisztességes jobboldali újságíró, politológus nem fogja az újrainduló Sajtóklubhoz a nevét adni. Szóval, lassan ott tartunk, mindegy lesz, hogy a közszolgálati televíziókat nézzük, vagy az RTL Klub és a „csiga kettes” szappanoperáit, akciófilmjeit és politikai hazugságait hallgatjuk.
Ilyen körülmények között ne csodálkozzanak a tisztelt hatalmon lévők, hogy az igazság „az utcára szorul”, tüntetésekkel és egyéb megmozdulásokkal.
Ezért olyan fontos az összefogás, hogy mi, a polgári körök tagjai és az egyéb jobboldali szimpatizánsok fogjunk össze, és kövessünk el mindent a médiaegyensúly legalább részbeni helyreállításáért! Simon Istvánné, Budapest

Fogjon össze a mi oldalunk is!
Mielőtt belekezdenék mondandóm lényegébe, előrebocsátom, hogy nagy kedvelője vagyok a Magyar Nemzet című napilapnak, reggelente alig várom, hogy jusson egy kis időm az elolvasására. Az utóbbi időben azonban mégis vegyes érzésekkel nyitom ki a lapot. Ugyanis pontosan négy hónap telt el a parlamenti választások óta, és időnként mégis olyan érzésem van, mintha önök nem találnának új témát, amivel megtölthetik az újságot. Még mindig, újra és újra visszatérnek a választás elvesztésének vélt vagy valós okaira. Természetesen én is úgy gondolom, szembe kell nézni a hibáinkkal, nehogy újra elkövessük azokat, de ezek a publicisztikák másról sem szólnak négy hónapja, csak arról, hogy hol hibázott a Fidesz. Én tartom a Fidesz politikusait annyira okosnak és értelmesnek, hogy a konzekvenciát ők maguk is le tudták vonni a választásokkal kapcsolatban. De ha már a következtetésnél tartunk, egyvalamit mindenki elfelejt. Lehet, hogy a hibát saját magunkban is keresni kéne. Arról senki nem beszél, hogy sokszor mi magunk sem viselkedtünk megfelelően. Talán ha mi is jobban ellenálltunk volna a négy évig tartó pocskondiázásnak, kikértük volna magunknak a hazugságokat, most nem itt tartanánk. És az újabb hibát megint mi követjük el, nem a Fidesz. Ahelyett, hogy a jelenlegi kormány hibáit hangoztatnánk úton-útfélen (röpke négy hónap után is van belőlük bőven) és készülnénk az önkormányzati választásokra, még mindig a Fideszt szidjuk. Nehéz egy vereség után talpra állni, de most már itt az ideje! Ilyen nagyszerű publicistáknak, mint például Bayer Zsolt, ne arra kelljen pocsékolnia az ötleteit és energiáját, hogy a Fideszt pocskondiázó, egész oldalas cikkekre reagáljon (Molnár Tamás: Új erkölcs, új közélet, új emberek, augusztus 13.). De hogy tovább menjek, az újság augusztus 17-i számában majdnem egy egész oldalas cikket olvashattunk az előző kormány hibáiról (Szerető Szabolcs: Válságban van-e az ellenzék?).
Ébresztő! Nem gondolom, hogy ötlethiány miatt kerülnek ezek a cikkek az újságba, de azért adnék néhány tippet, miről lehetne írni, ami használna a jobboldalnak.
Itt van például az Orbán-kormány „hihetetlen” összegből megrendezett 2001-es tűzijátéka. Mint tudjuk, a Medgyessy-kormány tervezett tűzijátéka is ugyanennyibe került volna. Mivel naponta olvasom a Magyar Nemzetet, tudom, hogy ezt önök is megemlítették, de egy fordított esetben erről a hírről a Népszabadság a címoldalon számolt volna be, öles betűkkel. Aztán ott van a szintén sokat támadott Országimázs Központ (OK). Dicséretes, hogy az új kormány a központ szétrombolása után a fennmaradó pénzt a gyermekek étkeztetésére fordította (állítólag, s már ez önmagában megérne egy misét), de arról sehol sem lehet olvasni, hogy ők viszont létrehozták a Kormányzati Kommunikációs Irodát, ami csak nevében más, mint az OK, de lényegét tekintve ugyanaz.
Vagy például: a baloldal négy évig azt ordítozta, hogy itt félni kell, mert fasizmus van, meg antiszemitizmus. (Ezt sosem tudták megindokolni.) Hogy kivegyem a részem a jobboldal feladataiból, aláírásokat gyűjtök a sajtószabadságért. A többség el sem olvassa, mit tolok az orra alá, s máris aláírja, de sajnos van egy réteg (főleg az idősebbek), amely egész egyszerűen nem meri aláírni, mert fél az általa már jól ismert „kommunisták” bosszújától. Hát akkor kinek kell félnie ebben az országban?
Sorolhatnám még a jobbnál jobb témákat, de azt hiszem, erre nincs szükség, hiszen mindannyian egy célt szolgálunk.
A baloldal ereje hihetetlen összefogásukban rejlik. Fogjunk össze mi is, hátha könnyebb lesz ledolgozni negyvenéves lemaradásunkat! Mészáros Anita, Budapest

Sajtó? Szabadság?
Olvastam a Magyar Nemzetben, hogy megszűnt a Sajtóklub pénteken című műsor, Lovas István főszereplésével. Czikó Gábor ATV elnök-vezérigazgatónak nincs igaza Lovas István újságíróval szemben. Ő ugyanis időben jelezte, hogy nem kíván az adásban részt venni, mert neki nem vitázni valója van Tasnádi Péterrel, hanem peres ügye. Ezért valóban erkölcstelen volt adásba tenni Tasnádit Lovas István nélkül. Arról nem is beszélve, hogy amikor Tasnádi hazugságaival bombázta Lovast és a televízió nézőit, nem keverték le az adást. A tévéigazgató ne próbálja a saját hibáját Lovasra kenni, aki felé, mint az adás leadója, inkább nyilvános bocsánatkéréssel tartozik. Máskülönben úgy néz ki a helyzet, mintha az igazgató ebben talált volna ürügyet, hogy megszabaduljon a jobboldalt képviselő Lovastól és műsorától. De nem része-e ez az egész cirkusz a televíziókban folyó kormányzati médiatisztogatásoknak?
Wisinger Istvánnak, a MÚOSZ elnökének a nyilatkozata gyáván egyoldalú. Remélem, hogy ugyanilyen bátran bírálja majd a nem „handabandázó” humor nagyágyúit; a Heti Hetest, vagy a már nyíltan MSZP-szócsővé átvedlett ATV „pártatlan” Nap-kelte, Juszt László, Mészáros Tamás, Dési János stb. műsorait. De ha „van vér a pucájában”, akkor Wisinger István tegyen a Czikó-féle teljes egyoldalúságot elítélő nyilatkozatot, bírálja ezt a magántévét úgy, ahogy tette azt a Magyar Nemzet kapcsán. Mindezt azért, hogy véletlenül se tartsuk őt a baloldali sajtó szószólójának. (Egyébként meg gratulálok a Medgyessytől kapott állami kitüntetéséhez…) Az ATV szerkesztőségét többször felhívtam ez ügyben, de a telefonvonaluk mindig „foglaltat” jelzett. Ebből is látszik, a lelkiismeretük nem tiszta. Talán félnek a kritikáktól? Marosfalvi Pál, Eger

Tetőzés a gáton
Aznap a legnagyobb segítséget odaföntről kaptuk, és ez a jó idő volt. Megérkezvén nem volt időnk bámészkodni, rögtön tudtuk, mi a dolgunk. Zsákot tartani, lapátolni vagy zsákot nyitni. Ha zsákot tartasz, figyelni kell, mennyi homok kerüljön bele, ha zsákot nyitsz, lehetőleg kétfelé és minél gyorsabban tedd azt. A lapátolás pontos fizikai munkát igényel. Sokan voltunk, bárki mellé kerültünk, készséges, jó szándékú, és ki hinné el, a jókedv sem kerülte el az ottlévőket. Egy jellemző eset: már három órája lapátoltunk, tettük fel a platókra a homokzsákokat, és megint érkezett homok; kicsit kimerülve, de nincs megállás, nekilódultunk. Barátnőm lapátja beleütközött egy kavicsba. Felkiáltott: Megvan a kincs! Az elcsigázott emberek felélénkültek, és mindenki a kincset kereste, amíg csak el nem fogyott a homok. Egymásra néztünk, és láttuk a kincset a sok ember szívében. Szolnoki emberekkel utaztunk egy teherautó platóján, néha másik bázisra mentünk leadni a homokot. Szerény emberek voltak, és azért jöttek fel Pestre, mert a tiszai árvíznél pestiek is segítettek rajtuk. Természetesen ne feledkezzünk meg azokról, akik, ha szomjasak voltunk, a rendelkezésünkre álltak, és bevallom, nem tudtam, hogy éjjel kettőkör ilyen finom a zsíros kenyér! Lendvainé T. Mónika, Óbuda, Királyok útja

Király Józsefné (Gyöngyös): Tájékoztatom Magyar Bálint miniszter urat, hogy az iskolákban nem voltak kampányszerű tevékenységek. Ezt vizsgálat is bizonyította. Tehát nem tudom megérteni, miért kell az iskolákat valamiféle körlevéllel riogatni. Tessék elhinni, minden pedagógus tudja a törvényt, és be is tartja. Természtesen van kivétel. Én is tudok egyet: dr. Magda Sándort, a gyöngyösi Szent István Egyetem tanárát. Az egyetemen politikai kampányt szervezett, és azon részt is vett. No és ki volt a kampány vezérszónoka? Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt… Hát, kérem, ha körlevelet akar küldeni valakinek, akkor ennek a két embernek feltétlen el kell küldeni, mert ők nem ismerik a törvényt. Ne felejtse, Magyar úr, a törvény mindenkire vonatkozik. Nálunk, pedagógusoknál pedig a személyes példa, úgymind: beszédmodor, stílus, öltözködés, fellépés, életvitel, életmód, következetesség és igazmondás nagyon fontos.
*
Dr. Kron Zsuzsanna (Németország): Meglepetéssel olvastam, hogy Medgyessy Péter a franciaországi, Európa egyik legdrágább tengerparti üdülőhelyén, Cannes-ban üdül, miközben az ország több települését elönti az árvíz, s az emberek értéküket és az életüket mentik. Eszembe jutnak a tavalyi hatalmas tiszai árvízről a tévében látott megrázó képek. Akkor, a legnagyobb vészben, az akkori miniszterelnök, Orbán Viktor sáros csizmában, vizes köpenyben, több napon át, éjjel is állt a gátakon, felügyelve, intézkedve a veszélyeztetett területeken, együtt volt a néppel. Igaz, ő nem volt a Belügyminisztérium III-as főcsoportfőnökségével szoros kapcsolatban álló D–209-es tiszt. Csak egyet nem tudok: Medgyessy ezen költséges nyaralás fedezésére a titkosszolgálataiért kapott tiszteletdíjból vagy a pár havi miniszterelnöki fizetéséből fizette ki a nem csekély eurószámlákat?
*
Günter Vilmos (Budapest): Augusztus 24-i számukban Dévényi István Balkán-beach cikküket olvasva fél évszázad előtti élményeim elevenedtek meg. Jóllehet a szereplők nem idénymunkát vállaltak, mégis, a „vevőmentes” időkben is örökmozgók voltak. A segéd úr – inas nem volt – a polcokat rendezte, az előre csomagolt lisztet, cukrot, darát stb. rendezte át egyenletes tempóban, s ha a vevő jött a boltba, készségesen, udvariasan köszönt, és várta a vevő rendelését. De a Belvárosban, a Petőfi Sándor utcai jó nevű szövetkereskedésben is átforgatták a szöveteket, nem ölbe tett kézzel társalogtak a vevőre várva. A tulajdonos nem mozdulatlan szobrokat, hanem „mobilokat” alkalmazott, a segédnek tudnia kellett elfoglaltságot találnia, ezért, és nem a pult támasztásáért kapott fizetést.

A „két vadállat” megszelídítése

Kedves olvasóink! Az alább fakszimilében közölt papírlapot láthatnak, rajta írás. Ez is olvasói levél. Baloldali stílusban és tartalommal. Megítéléséhez, úgy véljük, nem szükséges különösebb kommentár. Ha valakit megbántottunk volna közlésével, elnézést kérünk. A szerk.