Verőce nem mindig tartozott Pest megyéhez: korábban nemcsak Nógrád vármegye része volt, de Nógrádverőcének is hívták. Annak idején még a Képes Krónika is említette: a honfoglaló seregek „Wereucca vizén átkelve tábort ütöttek az Ipoly mellett”. Manapság festői falu a nagy folyam partján: azon a korridoron fekszik, amely a Börzsönyt köti össze a Cserháttal és Pest megye többi részével. A romantikus kálváriájáról híres, a váci püspök által emelt katolikus templomának dombjáról, a visegrádi vártól a váci mészkőbányáig terjed a pazar dunai panoráma. A hely varázsát számos pest-budai híresség is felfedezte: előszeretettel pihent itt Ady, Móricz, Kosztolányi, Karinthy és Kodály is. Ide költözött Gorka Géza, a magyar kerámia klasszikusa is: az impozáns Erzsébet-villában nemcsak az ő emlékmúzeuma működik, de a keramikusdinasztia – leánya, Gorka Lívia és unokája, Focht Géza – munkái is megtekinthetők; s otthonra lelt a Verőcei Műhely alkotógárdája is. A múzeum fölötti hegyen a némafilmsztár Pufi villája magasodik. Egy völggyel arrébb, a Migazzi-palotában ma a katolikus egyház szeretetszolgálatának otthona működik, Migazzi Kristóf váci püspök által megálmodott kertjében idős nénikék fohászkodnak a Mária-barlang előtt. A közeli Magyarkút idilli pihenőtelepülés: kocsmájában és fogadójában nagy az élet, a Felsőgödi Munkásdalkör Dalosházán azonban mára behúzott spaletták fogadják a vándort.
A verőcei polgármester a minap médiasztár lett: egyik országos kereskedelmi televíziónk híradójának az este folyamán tucatszor elismételt, fő csalogató híre volt, hogy a verőcei árteret a dunai ár levonultával ellepték az egerek és a patkányok, melyek nyilván „ezernyifajta népbetegséget, szapora csecsemőhalált” terjesztenek. A néző felcsigázva várhatta a szenzációt (előtte egy sereg tinglitangli alibi témát kellett végigélveznie) – főként annak tükrében, hogy aznap maga is bejárta Verőcét, úgyszólván minden bokor alá benézett, vicsorgó rágcsálót azonban még mutatóba sem látott. Mint a várva várt riportból kiderült, így járt ezzel a száguldó híradós stáb is: találtak ugyan a helyszínen egy izgatott szőke hölgyet, aki patkányok és egerek seregét vizionálta becsületszóra – viszont a sasszemű operatőr csak egy magányos bogarat tudott prezentálni: a kitinpáncélos jószág elég nyeszlett volt, de ha alaposan ráközelített az optika, akkor félelmetesen tudott keresztülvágni a néptelen földúton. (A Képes Krónika után ily módon e képtelen krónika is megemlékezett Verőcéről.) Mit tesz isten, spontán módon épp arra járt viszont szolgálati robogójával a polgármester, aki ennek az országos gondnak addig hírét sem hallotta ugyan, de a riporteri keresztkérdések alatt megtörve kertelés nélkül bevallotta: Verőce partját is kétségkívül nyaldossa a Duna, s ha kilép megszokott medréből, mindenféle uszadék fákat és szemetet hoz magával. A rágcsálóinvázió tényét udvariasan nem vonta kétségbe, ám a kínosan patkányhiányos helyzet a tudósítókat egyébként is finom témaváltásra késztette, s onnantól a „szenzáció” olyan lokális problémává silányult, hogy akkor az önkormányzat küld-e konténert a nyaralótulajdonosoknak, hogy belepakolják a Duna által felhalmozott hulladékot, vagy sem. Miután a település első embere ígéretet tett a konténerre, még hozzáfűzte, hogy az uszadék fákat pedig apróra fűrészelik, és ingyen oda fogják adni tüzelő gyanánt a verőcei nyugdíjasoknak – ettől aztán a polgármester-csepülésnek indult uborkaszezoni produkció inkább pozitív választási kampányműsorrá vált, ami (tekintve a szóban forgó tévécsatorna politikai credóját) aligha esett egybe a híradócsinálók eredeti szándékával.
A kereskedelmi adó hűséges nézői persze idő hiányában nem értesülhettek arról, hogy ki fia-borja is a kismotoron közlekedő verőcei polgármester, bár a kiírt névből esetleg gyanút foghattak: nem feltétlenül egy rendszerváltást túlélő extanácselnökről van szó. Bethlen Farkas ugyanis nemcsak történelmi nevet visel, hanem valóban egy történelmi család sarja: nagyapja, Bethlen Béla volt Erdély utolsó kormányzója. Ő maga viszont már az ezredforduló gyermeke, aki saját életében sikeresen házasítja össze a legkülönfélébb területeken való vállalkozásokat az ápolásra méltó hagyományok tiszteletével. Korábban működtetett már Vácott autódiagnosztikai műhelyt, volt ott autókereskedése, Szentendrén textilipari céget és külkereskedelmi vállalatot hozott létre, s ő volt az egyik legtöbb port felvert regionális médiavállalkozás, a Dunakanyar Rádió tulajdonosa is. Mostanság kora reggeltől késő estig beteríti napjait a polgármesterkedés, mobiltelefonja állandóan muzsikál – Bethlen Farkast a tágabb közvélemény mégsem faluatyaként, hanem alapítványtevőként ismerheti inkább. A Julianus barátról elnevezett alapítványban közismert emberekkel tüsténkedik: az öttusafenomén Balczó Andrással, az igric Tolcsvay Bélával, az újságíró Bertók László Attilával, a jó barát Péter Lászlóval. Szándékaik világosak és tiszteletre méltóak: segíteni az erdélyi és felvidéki rászorultakon. Eddigi legnagyobb fegyvertényük, hogy az erdélyi Bethlen városában – a régi családi sasfészekben – magyar óvodát sikerült alapítaniuk és felszerelniük; ezenkívül Dániából és Hollandiából tolókocsikat és egyéb mozgássérülteknek való eszközöket hoznak be karitatív alapon, hogy a határon túli magyarság ilyen természetű gondjain valamicskét orvosoljanak. S immár megvan a következő nagy célkitűzés is: református iskola megépítését tervezik Felőr településen, Dés közelében.
Mindez a jótékonykodás persze vajmi keveset nyomna a latban egy polgármester-választáson, ha a jelölt amúgy a verőcei feladatait elhanyagolná. Egy ezerházas településen az emberek nem annyira pártokra, mint személyekre voksolnak – Bethlen Farkas pedig hivatali idején kívül is sokat tett azért, hogy a falu emlékezetébe hosszú időre bevésse magát. A legszembetűnőbb ilyen ténykedése talán Géza fejedelem lovas szobrának felállítása volt a 12-es főút mentén. Eszébe vette, hogy Verőce így tudna igazán méltóképpen emléket állítani a második millenniumnak, s hiába szavazta le ötletét a helyi képviselő-testület, saját pénzén is felállíttatta a monumentumot. Úgy tartja ugyanis, hogy Szent István országa legalább annyira Géza fejedelem országa is: Géza vette fel előbb a kereszténységet, midőn Szent Galleni Brúnó megkeresztelte, s az államalapítás is inkább „kétfordulós” – nem is szólva arról, hogy fiát, Istvánt ő indította el azon az úton, amely a magyar államisághoz vezetett. Míg azonban Szent Istvánnak sok emléke van szerte az országban, Gézának még szobra is alig – lovas szoborból pedig a verőcei az első és egyetlen. A polgármester úgy gondolta: a gyermek tiszteletét az apánál kell kezdeni – s a népünnepéllyé dagadt szoborszentelésből kiindulva így gondolhatták ezt 2000-ben a verőceiek is. Az utazót a község határában is az ősökre emlékező fafaragvány fogadja „Isten hozott” felirattal (a túloldali véset: „Isten hírével”) – nemigen lehet hát rajta csodálkozni, hogy a kereskedelmi tévések inkább az ártéri patkányokat fotografálnák, mint ezeket a műalkotásokat.
De ha már ilyen országos témává avanzsált a dunai áradat verőcei utóélete, rákérdezek Bethlen Farkasnál, milyen a viszony a verőcei őslakosok meg a nyaralótulajdonosok között. Az ominózus tévériportban ugyanis a méltatlankodó szőke hölgy azt sérelmezte, hogy az önkormányzat előbb a falut tette rendbe, s csak aztán fordította figyelmét a hétvégi övezet felé. A polgármester udvarias ember, s bár bizonyára elege van az árvízi jelentések körmöléséből a katasztrófavédelemnek meg az illetékes bürokratikus hatóságoknak, nekem is elmondja az árvízi védekezés részleteit. E vonatkozásban a nyaralótulajdonosok inkább csak epizódszereplőkként tűnnek fel: az önkormányzati rendszer hibája, hogy bár ezer házra 1800 nyaraló jut, utóbbiak tulajdonosai az építményadón kívül mással nemigen járulnak hozzá az anyatelepülés felvirágoztatásához. Ettől függetlenül persze békességben élnek egymással, sőt az önkormányzat lehetőségeihez mérten segít javítani például az úthálózatuk állapotát is. A polgármester azonban mégiscsak az állandó lakosok választott vezetője, s ha baj van, elsősorban rájuk támaszkodhat. A verőceiek hallgattak is a hívó szóra, mert érezték, hogy baj lehet: nemcsak a 12-es főutat önti el a Duna, de a település ingatlanjai is veszélybe kerülhetnek. Szerencsére Ybl Miklós a XIX. század hetvenes éveiben olyan masszívan tervezte meg a verőcei folyóparti villasor védgátját, hogy az nemcsak az 1965-ös jeges árral, de a 2002-es rekordvízszinttel is dacolni tudott, noha a támfal tetejéig ért a víz. (A jeles építészt nem hagyhatta érintetlenül a táj varázsa, mert magának is tervezett ide egy Duna-parti házat, amely ma is áll az Árpád úton.) Kismaros felé, a Migazzi-kastély magasságában azonban szükség volt homokzsákos védekezésre: az áradat hetében szerdától vasárnapig éjjel-nappal nyolcvan önkéntes felváltva teljesített szolgálatot. Azt lehet mondani, hogy teljes sikerrel, hiszen az ártéri víkendházakon kívül csupán néhány kertbe és pincébe tört be a víz. A polgármester szerint öröm a szerencsétlenségben, hogy ezek az emberek a nehéz helyzetben közelebb kerültek egymáshoz: noha már Verőcén is megindult a bezárkózási folyamat, most tűzzel a szemükben dolgoztak és barátkoztak; a Duna szeszélye paradox módon jót tett a verőcei összetartozásnak.
Az árhullám levonultával is számított az önkormányzat a verőceiekre: a strand elé várta lapáttal, seprűvel, gereblyével az önkéntes takarítókat. Innen a nyaralótulajdonosok sem voltak kitiltva, s a nap végén ők is éppúgy leülhettek a közös vacsorához, mint a helybéliek. S nemcsak konténert kaphattak a takarításhoz, de például térítésmentes, az árral nem szennyezett homokot is – ingyen odaszállítva. Verőcének ugyanis nem érdeke, hogy különbséget tegyen az ott élők között: ennek a tájnak lényege, hogy az emberek együtt lüktessenek, együtt lélegezzenek a Dunával. (Itt még fürödni is lehet.) Közös érdek az idegenforgalom fellendítése is – ám a folyam nagy választóvonal: a turizmus jobbára a túlparton zajlik. De Verőce környékén ismerik a kívánatos megoldást: bár a panorámakedvelő víkendházépítők is hoznak némi bevételt e településeknek, igazából az alkalmi idegenforgalmat kellene szorgalmazni. Mivel pedig mind több színvonalas étterem, fogadó és szálláshely van a környéken, a turisztikai szakembereknek fordítaniuk kellene egyet az eddigi logikán: ne Budapestről tegyen kirándulást ide az idegen; hanem szálljon meg itt, s kiránduljon innen Budapestre. Ha ráéreznének a Duna bal partjának összetéveszthetetlen varázsára, hasonló folyamat bonyolódhatna le, mint a Balatonnál, ahol a déli part tömegüdültetésével szemben az északi part az évek során egyre inkább a nívós, stílusos nyaralás helyszíne lett.
Verőce természetesen nincs magára hagyva e törekvésben. Egyike annak a 19 településnek, amelyek a Dunakanyari Kistérségi Társulást alkotják; a Pest Megyei Önkormányzat támogatásával pedig az idén már hatodszor rendezték meg – Kismarossal és Nagymarossal, valamint az Ipoly menti kistérséghez tartozó Zebegénnyel és Szobbal közösen – az öt héten át tartó dunakanyari művészeti napokat. Ilyenkor a verőcei katolikus templom komolyzenei, a strand pedig könnyűzenei koncerteknek ad helyet, míg a Gorka-múzeumban a Verőcei Műhely képzőművészei állítanak ki. Bethlen Farkas vezérletével 2001-ben külön alkalmi településszövetség is létrejött, hogy a váci speciális, szellemi fogyatékosokat oktató iskolának öltözővel, zuhanyzókkal és illemhelyekkel ellátott tornatermet építsenek. Ehhez ötmillió forintot a kistelepülések adtak össze, tizenötmilliót állt az Ifjúsági és Sportminisztérium, míg a legjelentősebb, huszonegymilliós segítséget a Pest Megyei Önkormányzat adta. Ugyancsak részt vesz Verőce abban a holland–magyar együttműködéssel zajló kísérleti tervezésben, amely három Pest megyei kistérséget érint, s a lakosság bevonásával, közösségi részvétellel igyekszik létrehozni a térség struktúratervét. E stratégiai tervezésben Verőcét mintatelepülésként választották ki, s hogy egyúttal a község rendezési terve is elkészülhessen, azt a megye további 2,8 millió forinttal támogatja. Ám a kistérségi társulásnak már ma is vannak kézzelfogható előnyei: a Pest megyei fejlesztési keretekből minden évben sikerült például kerékpárutat építeni, s mára a Duna menti településeken már megszakítás nélkül végig lehet biciklizni.
Drótszamarak helyett azonban egyelőre mással vannak elfoglalva Verőcén: a közérdekű hirdetőtáblán – a parlagfűirtás és a helyhatósági választás tudnivalói mellett – többek között „az űrgödrös árnyékszék fertőtlenítésének” menetéről is információt lehet szerezni, különös tekintettel az ülődeszkára, a padozatra és az oldalfalra. (Eszerint egy huszonöt dekás klórmészcsomag tartalmát egy liter vízben elkeverjük, majd duplájára hígítva használjuk. Egy zacskó klórmész az űrgödör tartalmára beöntendő!) Ám az árvíz kellemetlen következményei lassacskán eltünedeznek – a falu visszatér a száraz hétköznapokba. S noha az augusztus 19-i falunapot elmosta az ár, hamarosan jön a verőcei szüret: lesz ok ünneplésre. Géza fejedelem elégedetten tekinthet le lováról kései utódaira.
Ronnie O’Sullivan
Ronnie O’Sullivan elvesztette a 137 milliót érő frémet
