Napirendre kell tűzni az önkormányzati választások után az MSZP-nek a modern szociáldemokrata párt megteremtését – mondta Kiss Péter munkaügyi és foglalkoztatáspolitikai miniszter a párt Baloldali Tömörülés platformjának szombati tanácskozásán. Kiss Péter elmondta: az európai életkörülményekhez a felzárkózást nem lehet csak a központi intézkedésektől várni. Az, hogy helyi szinten hogyan szervezik meg a kultúrát, az oktatást, az önkormányzatokon múlik. A Nemzeti fejlesztési terv várhatóan 1200–1500 milliárd forintos forrásainak felhasználásához is szükség van a települések segítségére. A miniszter hozzátette: helyi szinten minden politikai tömörüléssel együtt lehet működni, függetlenül azok színétől.
A rendezvény résztvevői egyetértettek abban, hogy az önkormányzati kampányban a szociális fordulatra kell helyezni a hangsúlyt. A Baloldali Tömörülés tanácskozásán több felszólaló is azon véleményének adott hangot: tartani kell a polgári köröktől. Bár volt, aki ezeket „felülről szerveződött bolsevista képződményeknek” nevezte.
Ugyanakkor többen kifogásolták: a párt túl sokat költ a központi kampányra és keveset a helyiekre. Három plakát árából meg lehetne oldani, hogy a nyugdíjas aktivisták – az előző kampányhoz hasonlóan – ötezer forintot kapjanak, ha végigagitálják a szavazópolgárokat – mondták. Kifogásolták azt is, hogy a több mint háromezer település közül csak ötszáz helyen van az MSZP-nek szervezete, s legalább egy körzeti megbízottat minden helyen fenn kellene tartani.
*
A Medgyessy-kormány az utóbbi hónapokban sokat tett, de nem eleget – jelentette ki Thürmer Gyula. A Munkáspárt elnöke szervezete szombati országos kampányrendezvényén bírálta a szocialista–liberális koalíció lakásépítési politikáját. A párt szerint a kormány keveset tesz az egész gazdaság fejlődéséért, a közalkalmazottak bére pedig a kedvező intézkedések ellenére továbbra is elmarad az uniós szinttől. A Munkáspárt nem ért egyet a kabinet külpolitikájával sem, amely támogatja az Amerikai Egyesült Államok Irak elleni háborúját – hangsúlyozta Thürmer Gyula a sajtótájékoztatón.
Balatoni körkép 3.
