Tanács Zoltán cégei körül újabb milliárdok bukkantak fel

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Százmilliárdos nagyságrendű közbeszerzésekben volt érintett konzorciumi tagként Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter egykori cége az Orbán-kormányok idején – derül ki a Közbeszerzési Hatóság adataiból. Az IFUA Horváth & Partners részvételével működő konzorciumokhoz 2010 óta több mint 213 milliárd forint értékű közbeszerzési tétel kapcsolódik, bár azt nem tudni, mekkora összeg jutott közvetlenül a vállalatnak. Az IFUA mindemellett önállóan is több százmillió forintos állami megbízásokhoz jutott az elmúlt 16 évben. Mindez azért is figyelemre méltó, mert a Tisza-kormány Feledy Botondot épp a korábbi kormányzati megbízásai miatt menesztette a Magyar Külügyi Intézet éléről.

2026. 11. 04. 13:48
Tanács Zoltán cégei körül újabb milliárdok bukkantak fel
Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter egykori cége az Orbán-kormányok idején is jelentős állami megbízásokhoz jutott. Forrás: Facebook

Újabb százmilliós megbízások állami intézményektől

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) közbeszerzéseiben 2013 és 2017 között hat alkalommal szerepelt Tanács Zoltán egykori cége konzorciumi tagként, összesen mintegy 731 millió forint értékben. Ezek között 300 millió forintos projektminőségbiztosítási, 150 millió forintos informatikai szakértői, valamint 186 millió forintos informatikai fejlesztési és szolgáltatási megbízás is található. A kisebb összegű beszerzések egészségbiztosítási informatikai rendszerek minőségbiztosítására, illetve egy úthálózat-üzemeltetési rendszer felügyeletére irányultak.

Az IFUA részvételével működő konzorciumok más állami és önkormányzati intézményeknek is dolgoztak. Budapest Főváros Önkormányzata 2011-ben 195 millió forint értékű adó- és pénzügyi tanácsadási keretmegállapodást kötött, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pedig 2010-ben 69,5 millió forintos, értékelési feladatokra vonatkozó megbízásban szerepelt ajánlatkérőként. A Magyar Posta 2017-ben 51,8 millió forint értékben szerződött szakmai minőségbiztosításra, míg a KTI Közlekedéstudományi Intézet 2015-ben 40 millió forintos tanácsadási szolgáltatást rendelt meg a közúti személyszállítás tendereztetési koncepciójához kapcsolódóan. Az IFUA részvételével működő konzorciumok emellett felsőoktatási intézmények, köztük a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem informatikai fejlesztéseihez kapcsolódó megbízásokban is érintettek voltak. A társaság konzorciumi tagként szervezet- és folyamatfejlesztési, valamint hulladékgazdálkodási projektekben is feltűnt.

Tanács egykori cége a közvetlen állami megbízásokkal is megelőzte Feledyt

Tanács Zoltán egykori cége azonban nemcsak konzorciumi tagként jutott jelentős összegekhez az elmúlt másfél évtizedben. Mint megírtuk, az IFUA az Orbán-kormányok idején közvetlenül is több százmillió forint értékű megbízást kapott minisztériumoktól, állami intézményektől és vállalatoktól. Csupán két tárcával kötött szerződéseinek összértéke elérte a 88,72 millió forintot: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól 50,62 millió, a Honvédelmi Minisztériumtól pedig 38,1 millió forintos megbízást kapott. 

Ez azért is figyelemre méltó, mert a Tisza-kormány Feledy Botondot a korábbi kormányzati kapcsolatai miatt érintett, összesen mintegy 84 millió forintos céges megbízások ügyében menesztette a Magyar Külügyi Intézet éléről. Tanács egykori vállalata tehát már pusztán a két minisztériumi szerződéssel is nagyobb összeghez jutott, mint amekkora Feledy menesztése kapcsán felmerült.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.