A Légrád-hegyi Szent Mihály-kápolna

Ludwig Emil
2002. 09. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ott, ahol Somogy és Zala megye határa találkozik a Drávával – és a trianoni országhatárral –, karcsú tornyos kápolna áll magányosan a folyóra néző domb tetején. Őrtilos községen túl egyre keskenyebb és meredekebb út vezet a Szentmihályhegy nevű településrészre, ahol megkapó szépségű, szinte mediterrán hangulatú tájra érkezünk. Az évtizedekig határzónaként őrzött terület ma békességet áraszt.
Túl a folyón, a Mura torkolatával szemközt fekszik a horvátországi Légrád. A középkorban jelentős várhely a XVII. századig a Zrínyiek birtoka volt, a történelmi család a közelben nyomtalanul eltűnt Zerinvárról eredeztette a nevét.
A templomhegy ősidőktől fogva a tőle alig két-három kilométerre lévő Légrádhoz tartozott. A ma is látható kápolna történetére vonatkozó adatatok a mohácsi vész után pusztává lett környék későbbi tulajdonosai, a Festeticsek XVIII. századi családi okleveleiből hámozhatók ki. Eszerint már 1268-ban állt a közelben egy, a Szentháromság tiszteletére szentelt bazilika, amely szerepel az 1332 és ’37 között készült tizedjegyzékekben is, de a török hódoltság alatt az azonos nevű, vámszedési joggal felruházott faluval – Sanctae Trinitasszal – együtt elenyészett. A templomot a hagyomány szerint 1560-ban rombolták le, és a köveiből építették fel később a Szent Mihály tiszteletére felszentelt kápolnát. Egy 1750-ben keltezett oklevélben már meglévőként szerepel az épület a légrádi hegyen – „in monte Légrádiensis” –, ezt az adatot tekinthetnénk a legkorábbi biztos pontnak a műemlék múltjában, bár e dátum is ellentmond más forrásoknak.
A hagyományt szemernyit sem erősíti meg a templom látványa. Az ódon hatású, de egyértelműen barokk küllemű templom nem kőből, hanem téglából épült, ami a több helyütt málló vakolat alatt jól megfigyelhető. Alaprajza és minden részlete a XVIII. század építészeti stílusára vall: szentélye északnak tekint, ellenkezve a középkorban kötelező keletelési regulával, kicsiny – Szent Anna tiszteletére szentelt – kápolnája a hajó nyugati oldalához kapcsolódik, a magas torony dél felé áll. Barokk a csehboltozat is, és az 1700-as évekből vagy a későbbi időkből származnak az oltárok, kegytárgyak. A déli falon függő jókora, Szent Orbán püspököt ábrázoló archaikus, faragott kép talán az előző századfordulóról származhat, ritkán látható magas színvonalú alkotás. (A borosgazdák védőszentje helyben van a napsütötte, folyóra néző déli lejtők közelében: a környéken mindenfelé szépen gondozott szőlőskertek láthatók.)
Az 1777-ig a zágrábi egyházmegyéhez tartozott Légrád-hegyi templom – amely régóta a katolikus horvátok és a maradék magyarok hagyományos búcsújáró helye – egyértelműnek tűnő barokk mivolta dacára sejtet valami különös régiséget. Belsejében a mészrétegek alól több helyen freskótöredékek tünedeznek elő, a négyszögletes, gúlasisakos torony mintha felül összetartana kissé, egyik-másik ablaka arányai alapján lehetne akár középkori is. A bejárat kőkeretén ugyan az 1763-as évszám olvasható, de csöppet sem csodálkoznánk, ha egy alapos régészeti feltárás régebbi részleteket is kihámozna az épületből.
Az esztendő egyik jeles fordulóját, Szent Mihály arkangyal holnapi ünnepét s vele a Mihályok, Misik, Miska bácsik névnapját köszöntjük!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.