Csencselők

Panaszkodnak az idegenforgalmi szakemberek, hogy a hazai turizmus soha nem tapasztalt mélypontra süllyedt, a budapesti szórakozóhelyek, a vendéglők fél házzal üzemeltek, a balatoni vendéglátósok, panzió- és hoteltulajdonosok azt mondták augusztus végén, hogy a szezon el sem kezdődött. Holott régebben július közepétől özönlöttek a német és holland turisták, a kempingekben telt ház volt. Hivatkoztak sokan a tavaly szeptember 11-i Egyesült Államokban történt terrortámadásra és az utazási kedv azt követő csökkenésére, a nyugat-európai gazdasági receszszióra, főként a német munkanélküliség növekedésére, egyszóval találtak magyarázatot. Pedig az igazi ok a kormányzati szűkkeblűség: az idegenforgalomban megtermelt javakat csak kis részben fordítják vissza a turizmusba, a lehetetlen adózási rendszer az idegenforgalmi kisvállalkozásokat, a szobakiadókat a nyugat-európai szintű árak kialakítására ösztönzi, kelet-európai szolgáltatással. Ha a vállalkozó meg is termeli a hasznot, azt az adó elviszi, fejlesztésre, újbóli befektetésre már nemigen marad pénz. Így a hazai és külföldi utazni vágyók a ma már olcsóbb horvát, görög, török tengerpartokat keresik fel.
A hazai pénzváltás sincs igazán szabályozva. A Nyugati vagy a Keleti pályaudvarra érkező bakancsos – feltehetőleg kispénzű – turista ki van szolgáltatva a fekete pénzváltóknak vagy a pályaudvarokon pénzváltással foglalkozó Inter Change „bankoknak”. Amíg a hazai nagybankok egy eurót kétszáznegyven forint körül váltanak, ez lehet egy-két forinttal kevesebb is, addig az Inter Change (csencselő) százkilencvenhat forintot ad egy euróért. Csaknem ötven forinttal kevesebbet adnak a hivatalos árfolyamnál. Ha a kispénzű külföldi diák leszáll a vonatról, és egyben van száz vagy netán kétszáz eurója, akkor az előző esetben ötezer, az utóbbi esetben tízezer forinttal kap kevesebbet. Éppen azokat a turistákat rövidítik meg szemérmetlenül, akik később visszatérő vendégek lehetnének. Vajon mit gondolhatnak rólunk? Ezek után már csak az következhet, hogy a fogyasztásuk, vásárlásuk után valahol többet számláznak, „hülyének” nézik, mert külföldi. Nem lehet majd csodálkozni, hogy messze elkerülik legközelebb fővárosunkat, országunkat.
Rendet kellene már tenni egyszer idegenforgalmunk háza táján. Ausztriában, a nemzetközi turizmus egyik fellegvárában az eurónak mindenhol azonos értéke van. A korsó sört, a bécsi szeletet szinte minden vendéglőben, szállodában, hegyi menedékhelyen hasonló áron lehet kapni. A parasztturizmus kedvelői, Mariazelltől Salzburgon át Innsbruck környékéig, a panziótulajdonosoktól egy-vagy kétágyas szobához reggelivel egy-két euró különbséggel hozzájuthatnak. Valószínűleg adózási rendszerük nem a lefosztásra épül. Nem véletlen, hogy Ausztria jelentős része az idegenforgalomból él. A gazdálkodóknak és egyben panziótulajdonosoknak érdemes kis haszonnal is működni, mert nem kell tartaniuk kormányváltáskor egy újabb adózási ötlet megjelenésétől.
Élni és élni hagyni. Ez a közmondás is a német nyelvterületről jött. Az, hogy várhatóan az EU-csatlakozást követő 2-3 éven belül talán nálunk is lesz euró, lehet, hogy jó dolog, de nem biztos, hogy bekerülünk abba az Európába.