Egy ismeretlen budai könyvgyűjtő

A nagy pest-budai könyvtárak jeles alakjairól az érdeklődők számtalan fontos dolgot tudhatnak meg az összefoglaló könyvtár- és művelődéstörténeti könyvekből, tanulmányokból. Jakosics József ferences szerzetes neve azonban még a könyvtártörténész szakemberek számára is sokszor ismeretlenül cseng. Nem is csoda, hiszen szinte egész életét úgy élte, hogy páratlanul gazdag munkássága legfeljebb rendtársai előtt volt ismert. A nagyközönség „csak” mint jámbor szerzetest, buzgó hitszónokot vagy fáradhatatlan gyóntatót ismerte.

Jakosics József – vagy ahogyan a nevét ő maga írta: Josephus Jakosich – egyszerű bosnyák családban született Budán. Édesanyja Shultz Jozefa volt, és bár apja anyanyelvi szinten beszélte a magyart, fiuk tökéletesen csak később, a gyöngyösi jezsuita gimnáziumban tanulta meg társaitól. Szülei lakóhelyén, a Vízivárosban is találkozhatott a ferences szerzetesek vonzó példájával, de a gyöngyösi kolostor barátainak egyszerű élete is megtetszhetett neki, és 1756. szeptember 8-án szerzetesnek jelentkezett a bácsi franciskánus kolostorba.
Budán, a vízivárosi rendház főiskoláján és Rómában, az Aracoeli kolostorban hallgatott filozófiát és teológiát. Mint felszentelt pap és örökfogadalmas szerzetes, Máriaradnán, Temesváron, Tolnán, Vukováron volt hitszónok, több ízben gvardián is; illetve a rendi fiataloknak tanított bölcseletet és erkölcstant. 1779-ben őt jelölte a rendtartomány, hogy Mária Teréziától engedélyt kérjen a tervezett aradi kolostoralapításra. A feladatát sikeresen végrehajtotta, és a következő esztendőben provinciálissá választották a negyvenkét éves szerzetest. Háromszor volt a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett ferences rendtartomány legfőbb elöljárója. Ezekben az években – rengeteg elfoglaltsága ellenére is – tovább tudta folytatni tudományos munkáját. Nyomtatásban megjelent két körlevele, valamint Kapisztrán Szent János életéről szóló könyve, de ennél is fontosabb hátrahagyott, hatalmas, kéziratban maradt munkássága.
Jakosics jól képzett szerzetes lévén, de nyilván a korszellemtől is megérintve, belátta, hogy a rend előmenetele szempontjából nem lehet közömbös a könyvtár fejlesztése sem, és időt, energiát tartományfőnöksége alatt sem kímélve látott neki a gyűjtemény gyarapításának és rendszerezésének. Tevékenysége nyomán a könyvállomány mintegy hat-hétezer kötetre duzzadt, és a könyvekről a formai és a tartalmi feltárás szempontjait ötvöző igen részletes leírás is készült. Jakosics könyvtárossága alatt a bibliotéka az ország egyik igen jelentős gyűjteményévé vált: ebben az időben legnagyobb állománnyal az Egyetemi Könyvtár büszkélkedhetett, mintegy 11 300 könyvük volt, alig négy-ötezerrel több, mint a ferenceseknek; Széchényi Ferenc (1754–1820) könyvtárának katalógusa, a Collectio librorum per Hungaros et de Hungaria scriptorum pedig több mint 7000 művet sorolt fel. Franz Schams magyarországi útleírásában így emlékezett meg róla: „P. Jakosich Józsefet illeti meg az el nem múló érdem, hogy ő alapította és gyűjtötte össze a rendház könyvtárát. Ő volt az, aki évek hosszú során csak a tudománynak élve igen sok kéziratot, ősnyomtatványt az elfeledés sötétjéből kiragadott azáltal, hogy azokat rendezve beköttette, vagy vasszorgalommal maga másolta le a szövegüket. Méltán megilleti őt a hely Buda történelmének lapjain. A hazai tudomány terén szerzett érdemeit próbálta megjutalmazni Batthyány hercegprímás azzal, hogy szentszéki ülnöknek nevezte ki.”
A tekintélyes gyűjtemény elhelyezéséhez azonban megfelelő épület is kellett. A dinamikusan fejlődő könyvtár kialakításához a kalapos király, II. József egy szerencsétlen intézkedése „segítette hozzá” a rendtartományt. Az uralkodó megszüntette az ágostonrendieket, így kiürült az országúti (ma Margit körút) kolostor, és a barátoknak a Vízivárosból – ahol Buda török alóli felszabadulása óta éltek – át kellett költözniük, hogy helyüket az Erzsébet-apácáknak adják át. A helycsere 1785-ben történt meg, ünnepélyes processióval vonultak át az új épületbe. A könyvtár elhelyezése több mint ötven évre oldódott csak meg, ekkor épült meg az új épületszárny, Jakosics halála után harminc évvel. A helycserével némiképp a kolostori könyvtár is bővült; Karcsu Arzén (1827–1893) szerzetes-történész egyik feljegyzése szerint az ágostonrendiek „tudománykedvelők lévén becses könyvtárat gyűjtöttek saját házi szükségökbe. De II. József ezeket is eltörölte, zárdájukat s mindenüket az igen értékes könyvtárral együtt a Szt. Erzsébet kolostorából kiköltözött ferenciekre ruházván át.”
Az ágostonrendi szerzetesek könyvtára azonban részint nem maradéktalanul, részint pedig nem ilyen egyszerű módon került a ferences testvérek tulajdonába. Az ágostonrend feloszlatását követően – mivel jogutód nélkül szűntek meg – ingóságaikat elkobozták, és az értékesebb holmikat elkótyavetyélték. A festményeket, szobrokat (a könyvtárat például egy Krisztus-szobor díszítette), órákat elárverezték, a kb. 410 kötetet tartalmazó könyvtárat pedig átadták a pesti egyetem könyvtárőrének, a nagy hírű történésznek, Pray Györgynek (1723–1801). Valószínűleg Pray a könyvtár másodpéldányaiból ajándékozott néhányat a ferenceseknek. Az Egyetemi Könyvtárból a rendhez került könyvek közül azonban egyről sem bizonyítható, hogy valamikor az ágostonrendieké lett volna, erre vonatkozó bejegyzés nincs. (Pray jótékonyságának következtében lett a ferenceseké például Dionysios Areopagita egyik igen értékes, 1615-ös párizsi kiadású összes műve, amely eredetileg Joannes Augustinus de Brosamer tulajdona volt 1706-ban.)
Jakosics számos munkát újraköttetett és a könyveket egyszerű, fából faragott, későbarokk tárlókban helyezte el. A saját exlibrisével megjelölt köteteket tartalmi szempontból a szokásos módon 19 kategóriába osztotta (Patres, Theologia, Historia Ecclesiastica stb.), és e kategóriákon belül szerzői betűrendes felsorolást készített. De nem csupán könyvtárat, hanem a kor szokásainak megfelelően érem- és pecsétpacskolatokból álló pecsétgyűjteményt, valamint múzeumot is alapított. Szerzeményeiről a beszerzés helyét is feltüntetve a tárgyak méretével ellátott gondos, rajzzal illusztrált leírást készített. Sajnos értékes gyűjteményéből a könyvtári és levéltári állományon kívül szinte semmi sem maradt meg.
A nagy műveltségű, németül, franciául, olaszul, szerbül is folyékonyan beszélő szerzetest 1791 novemberében a székesfehérvári püspök, Milassin Miklós kérette magához lelki vezetőnek és tanácsadónak. 1797-ben azonban visszatért a rendi keretek közé, és 1800-ban ismét tartományfőnökké választották. Ebben a minőségében fogadta I. Ferenc kihallgatáson, ahol Jakosics számos kedvezményt tudott kiharcolni a provincia számára.
1803-ban harmadszor is tartományfőnökké választották rendtársai, de ekkor már csak kevesebb mint egy esztendeig tudta kormányozni a provinciát. 1804 januárjában súlyosan megbetegedett és február 13-án, hatvanhat esztendős korában meghalt. Sírja a Margit körúti ferences templomban van.