EGY NÁPOLYI ÚTIÉLMÉNYNÉL HAGYTAM ABBA
– múlthéten. A nápolyi szelet néma útjával, bennem… hogy eszegetésemmel se ébresszem fel kora reggel feleségemet a kedvest, múzsámat, modellemet. A nápolyi is csak azért kellett (kell), hogy utána szememre a vitaminokat már bevehessem (IX. 20-án reggel).
KIS FOLTOCSKÁK ÚSZKÁLNAK
– „a rétek, utak csendesen… a hűvös vizeken”. Érdekes módon a tudomány viszonylag keveset foglalkozott azzal, hogy az ember tulajdonképpen miként alakítja ki térbeli és időbeli látását (például én meglátom-e valamelyest az egyszoba Edward T. Hall-ban s a nagyvilágban a Rejtett dimenziókat.) Mert ahol a tudós leveszi szemüvegét, a költő még javában kémlel – biztatgatom magam Illyés Gyulával, hogy a média állandó terrorista-sulykolásán még pizsamában átlássak.
BALKÁNI GERLE VAGY BEREPÜLŐ PILÓTA-JÁTÉK?
Szügyig kikapcsolt tévé- és rádiókészülék mellett ellenére zúgtak fél éjjel a repülők Taszárról? Taszárra? (S onnan?!) Hallgatom a híreket „miket mélyemből enszavam hoz”. De a „közszolgáltatókból” hangtalanul-olvasatlanul is a kelleténél nagyobb dózis óhatatlanul beszivárog. Februárra vagy már jóval hamarabb érnek oda a gépek Irakhoz? Még a nápolyi utat – útját – sem fejeztem be (egészen), legalább Provence-ig hadd merészkedjek álmomban el. (Lehet hogy már odaért feleségem?)
SZEMED KÉKJÉT CSODÁLTAM ÉPP AZ ÉGEN
– „de elborult s a bombák fönt a gépben zuhanni vágytak. Ellenükre élek”. – Mondja csak, hogyan csinálja ezt? (Költő Repülőhöz.) A tenger kékjének előbbre kellene jönnie. (Renoire Matisse-hoz:) ha én ilyen feketét tennék a vásznamra, az teljesen az előtérbe nyomulna… Párizs (béke), Bakony (Ady), Komp-ország (nizzai Csucsa.) Most akkor Bush Irak elleni kirohanásaival belpolitikai gondjairól kívánja elterelni a figyelmet? Ezt a módszert már Hitler is alkalmazta? – s a világmédia ezt goebbelsi módszerrel adja a német igazságügyminiszternő szájába? (Így avatkozott be a német választásokba?)
KI KICSODA VALÓJÁBAN?
– mert lejáratni mindenkit valaki mással járatnak le. (Egyedül Szaddámot Szaddámmal.) Az Egyesült Államok hegemóniáját akarja megteremteni a Kaukázusban is? és így a csecsen bandák ellen harcoló orosz csapatok valójában az amerikai expanzionizmussal szegülnek szembe? A CIA táboraiban képezték ki Dudajevéket? mint korábban a kontrákat nicaraguai akcióikra? finanszírozták és fegyverezték fel az albán terroristák szervezetét, az UCK-t? A Szovjetunió szétesése után hajlamosak arra, hogy indirekt háborúkat robbantsanak ki Európában is? Az Egyesült Államok által vezetett kényszerítő politikák célja minden létező szuverén állam tönkretétele vagy szófogadó bábbá való átalakítása? A csecsenek „bandáikon” kívül, nem a szuverenitásukért küzdenek?
HA OROSZORSZÁG SZEMET HUNY
– hogy Amerika ENSZ felhatalmazás nélkül megtámadja Irakot, akkor „Irakért cserébe Grúziát” alkut kötnek? (S mindez a már világszerte elítélt izraeli „kollektív bűnösség”-elvnek és gyakorlatnak kedvez ?)
MEGÉRKEZETT A PROVÁNSZI „FORRÓ” ŐSZ
– teljes csillogó szépségében. Van Gogh látta így a gyógyintézetben. (Elme, de mindenáron harmóniára törekszem.) A talaj kitárta valamennyi sötétlila színárnyalatát, az ég zöldes színe éles ellentéte volt az aranysárga őszi lombnak. Maupassant írja: az írónak joga van a túlzáshoz, hogy szebb, egyszerűbb és vigasztalóbb világot teremtsen, mint amiben valójában élünk. Afganisztánban vagy már csak az újabb kiszemelt terrorellenes háborús állomáson veti majd be Amerika a magyar katonákat, csapatpszichológusokat? Alszik feleségem? vagy mi sem ébredtünk még fel?! A csatatéren medvecukrot eszegettem, fegyelmezett mamutcsontvázakat szeretnék hátrahagyni. Nekeresd országnak szavasincs polgára. Rá lehet gyújtani az Arabs szürkében, de ne az utolsó bakaszivarra. Elleng a néma, kék idő, a barom éter esőre áll…
(„föl kéne szabadulni már!”)
XIV. Leó pápa a fiataloknak üzent
