George W. Bush és tanácsadói testülete gőzerővel folytatja Irak elleni háborús készülődését. Amerikai csapatok ugyan képesek felvenni a harcot az iraki fegyveresekkel, ám szükségük lesz egy helyi szervezetre, amely segíti a jenkik előrehaladását Bagdad felé.
Nos, ilyen szervezet ma nincs Irakban, de azon kívül sem. Vannak viszont önjelölt próféták, a kikiáltott ellenzékiek, akik bizonyos időközönként Londonban összegyűlnek, hogy egyeztessék nézeteiket a Szaddám Huszein utáni Irakról. Álmodoznak saját szerepükről, de talán ők is tudják: az álmaik nem válhatnak valóra. Az Egyesült Államok ugyan bízik bennük, de az iraki nép a megszálló hatalom zsoldosainak, árulóknak tartja őket. Irakban ugyanis nem megváltóként várják a Delta Force terepruhásait, sokkal inkább a tizenkét évvel ezelőtti Sivatagi Viharra emlékeznek, amikor is több százezerre rúgott az iraki áldozatok száma.
Az országon belül úgy vélik az emberek, talán rossz úton haladnak Szaddám Huszein vezetésével, de nincs nála jobb. A külföldiek árulók, a belső ellenzék pedig talán nem is létezik. Annyi bizonyos, hogy nem hallat magáról, legfeljebb földalatti szervezetként van jelen – így pedig nehéz támogatókat szereznie. A változásban érdekeltek talán csak a vallási megosztottság miatt kirekesztett síiták lehetnek, de ők sem ágálnak igazán. A lakosság hatvan százaléka a „kisebb” mozlim irányzatot követi, s húsz százalékot tesznek ki a szunniták, köztük maga Szaddám Huszein. Az Öböl-háború idején a síita városokban felkelések, zavargások voltak. Akkor az Egyesült Államok biztatta a síitákat harcra, de lázadásuk után cserbenhagyta őket, és semmiféle segítséget nem adott a szunnita csapatok bosszújakor. A síiták így kétszer is meggondolják, bízzanak-e az egyszer már belőlük csúfot űző amerikaiakban.
A másik nagy csoport, akik segítségként szóba jöhetnek, az ország északi részét benépesítő kurdok. Ők azok, akik – síita sorstársaikkal egyetemben – szintén fellázadtak egykor a hivatalos Irakkal szemben, s ők is védtelenek voltak a háború után. A zavargásokat letörni érkező iraki csapatok aztán sok ezer kurdot öltek meg. A kurd területek pedig épp eléggé zavart képet mutatnak, mintsem számítani lehetne a csapataikra az inváziókor. Két nagy szervezetük, a Kurdisztáni Hazafias Szövetség és a Kurdisztáni Demokrata Párt, néha egymás torkának esik az ellenállás mikéntjéről tárgyalva, máskor viszont vállvetve harcolnak az irakiak ellen. Céljuk azonban nem Irak vezetésének félreállítása, hanem saját független ország kikiáltása, amit viszont Amerika nem támogat.
Az egyetlen olyan jelölt, aki valóban esélyes az ország vezetésére és a lakosság is elfogadná, az a hasemita királyság leszármazottja. A hasemitákat, Mohamed próféta törzsének leszármazottait máig a legnagyobb tisztelet övezi. Az angol gyarmatosítók által létrehozott Irak trónját máig a magáénak követeli a mindenkori jordániai király. A bökkenő viszont éppen Washington politikája: egyáltalán nem vágynak ugyanis egy újabb erős vezetőre, aki talán ugyanolyan utat járna be, mint Szaddám Huszein. A bábkormány vezetésére viszont a király nem alkalmas.
origo.hu
Orbán Viktor: Ha péntek, akkor rádió – képek
