Ellenzéki elképzelést támogat a kormány

Hírösszefoglaló
2002. 09. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) a kormány pénteki szociálpolitikai döntéseinek egy részével egyetért, azonban komoly hiányosságokat vél felfedezni a tervezett intézkedések között. Harrach Péter, az MKDSZ elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a kormány furcsa módon támogatja az ellenzék szociálpolitikai előterjesztéseit. A volt szakminiszter emlékeztetett arra, hogy a Fidesz szeptember közepén terjesztette a parlament elé szociálpolitikai javaslatait, amelyek egy részét a kormány most saját indítványaként nyújtja be.
A politikus a kabinet javaslatait a Fidesz előterjesztésével összevetve jelezte: míg a kormány egy gyermek után félmillió, minden további gyermek után pedig 1,1 millió forintos szociálpolitikai támogatást kíván nyújtani, a Fidesz indítványában egy gyermek után egy-, két gyermek után kettő-, három gyermek után pedig hárommillió forintos kedvezmény szerepel. Hozzátette: a kormány és a Fidesz javaslata egybeesik a nagyszülők gyesjogosultságának megfogalmazásában. Harrach Péter a kabinet szociálpolitikai intézkedései közül hiányolta a kiegészítő családi pótlék emelését, amire a Fidesz javaslatot tett. Kifogásolta azt is, hogy a szocialisták választási ígéreteivel ellentétben nem esik szó az özvegyi nyugdíj emeléséről. Közölte: a Fidesz az adótörvények vitájában módosító indítványt tesz majd a gyermekek után járó adókedvezmények emelésére.
Soltész Miklós, a parlament szociális bizottságának fideszes tagja azt mondta: megdöbbenve tapasztalták, hogy a benyújtott adótörvényekben nincs jele a családi kedvezmények emelésének. Szintén hiányolta az MSZP választási ígéretében szereplő, a gyermekétkeztetésre nyújtandó támogatás megvalósulását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.