Fejlesztések a bíróságokon

Szakács Árpád
2002. 09. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csaknem 900 millió forint értékű, PHARE-támogatással megvalósuló bírósági informatikai fejlesztésről szóló szerződést írt alá tegnap az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) a számítástechnikai alkalmazásfejlesztésre kiírt pályázat nyertes cégével.
Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az OIT elnöke a magyar bíróságok történetének legnagyobb informatikai beruházásának alkalmából tartott tájékoztatón elmondta: az aláírt szerződés a számítógépes alkalmazásfejlesztésre vonatkozik. Hozzátette: az infrastruktúra kiépítése jelenleg befejezés alatt áll, és várhatóan november–december folyamán történik meg a végleges üzembe helyezés. Az EU is jelentős összegekkel támogatja a magyar bíróságok informatikai fejlesztését – fogalmazott az OIT-elnök. Felhívta a figyelmet arra, hogy a bíróknak a napi ítélkezéshez a jelenlegi közel 10 ezer magyar jogszabály mellett mintegy 100 ezer oldalnyi EU-joganyagot is figyelembe kell majd venniük. Ez pedig csak az informatika segítségével valósítható meg – tette hozzá.
Lomnici elmondta: a hazai bíróságok informatikai ellátottsága jóval az európai uniós átlag alatt van. Ezzel szemben már az év első felében 620 ezer ügy futott be a bíróságokra – tette hozzá. Rámutatott: a tisztességes és időben el nem húzódó tárgyaláshoz való jog alapvető emberi jog, azonban ilyen leterheltség mellett nehéz gyorsan és hatékonyan intézni az ügyeket. Az OIT-elnök fontosnak nevezte, hogy a bíróságok munkájával kapcsolatos kifogások megszűnjenek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.