Felháborodást keltett Jakes felmentése

Somogyi Mátyás
2002. 09. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A prágai bíróság ítéletét – miszerint Milos Jakes volt kommunista pártfőtitkár, illetve Jozef Lenart egykori KB-elnökségi tag és miniszterelnök tevékenysége 1968 augusztusában (a szovjet megszállókkal egy munkás-paraszt kormány felállításáról tárgyaltak) nem minősíthető hazaárulásnak, azaz a vádlottak ártatlanok – a cseh közvélemény felháborodással fogadta. A volt politikai foglyok szövetségének küldöttsége Vladimir Spidla kormányfőnél fejezte ki elégedetlenségét amiatt, hogy a rendszerváltás előtti kommunista vezetők többsége megúszta a felelősségre vonását, s akárcsak a náci főbűnösök, ők is a törvényekre hivatkoznak. Jakes az ítélethirdetés után azt hangoztatta, hogy az 1968-as törvények értelmében ő nem lehetett a szocialista rendszer felforgatója, s ezért elégedett az ítélettel.
Az ítélet kapcsán szakértők rámutatnak, nehéz a jog útján szembenézni a történelemmel. Az emberek nem értik, hogy a kommunizmus bűneit felsoroló, a kommunista rendszer jogtipró voltáról szóló törvény ellenére a bíróságok a kommunista korifeusok érvelésének adnak helyet. Elemzők szerint nagy hiba volt, hogy 1989-ben nem tiltották be a kommunista pártot s vagyonát nem osztották fel. A kommunista rendszer jogrendszerét figyelembe vevő folytonosság alapján – ad absurdum – megtörténhetne, hogy az egykori másként gondolkodók, a Charta ’77 aláírói és akár Václav Havel is a bíróság elé kerülhetnének a szocializmus ellen irányuló felforgató tevékenységük miatt.
Václav Havel köztársasági elnök a prágai bíróság ítélete miatt csalódott, ám az esetet nem kívánja kommentálni. Az ítéletet az államügyész megfellebbezte.
***
Meglepő ellenőrzés. Jaroslav Tvrdik cseh védelmi miniszter szokatlan módszerrel ellenőrizte a lőszerrakárak biztonságát: a hadsereg egyik különleges egységével önbetörést követtetett el az – elvileg – féltve őrzött létesítményekbe. Az eredmény kijózanítóan hatott az illetékes parancsnokokra: a legtöbb őr egyáltalában nem vette észre, hogy valaki idegen járt a helyszínen vagy hogy bármi is hiányzik. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.