Hamarosan a felnőttképzés nagyarányú fejlesztését szolgáló programok kezdődnek – tájékoztatta Benedek András, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára az MTI-t.
Ennek első eleme a távmunka kiterjesztéséhez kapcsolódik. A távmunka vállalásához számítógépes, informatikai felkészítés szükséges. Az ilyen jellegű ismeretek oktatásának támogatására jelentkezhetnek tanintézmények, miután várhatóan október elején megjelenik a pályázati kiírás. A helyettes államtitkár elmondta: ugyancsak októberben jelenik meg az a pályázat, amelynek keretében az oktatási infrastruktúra fejlesztéséhez nyerhetnek el támogatást az intézmények. A cél az, hogy a jelenlegi háromszorosára, körülbelül egymillióra bővítsék a felnőttképzésbe évente bevonhatók hallgatók számát. Így néhány évente valamennyi munkavállaló felújíthatná szakterületének megfelelő ismereteit, vagy továbbképzéssel, átképzéssel a munkaerőpiac igényeihez jobban igazodó ismereteket szerezhetne. A felnőttképzésben normatív támogatást vezetnek be, ehhez a számítások szerint négymilliárd forintra lesz szükség. A tervek között szerepel, hogy jövő év január 1-jétől a képzési költségek 30 százaléka bizonyos határig leírható legyen az adóból. Ez a határ a tárca szándékai szerint 60 ezer forint lesz a képzésbe bevont dolgozónként. Ez a kedvezmény a munkaadókat ösztönözné arra, hogy dolgozóikat elküldjék a képző intézmények által kínált tanfolyamokra.
***
Változások a felvételiknél. Jövő évtől a felsőoktatási intézményekbe pályázók külön-külön jelentkezhetnek az állami és a költségtérítéses finanszírozási formákra – derül ki az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda tájékoztatójából. A felsőoktatási felvételi szabályzat változása értelmében ugyanis lehetővé válik, hogy az államilag finanszírozott és a költségtérítéses képzésben eltérő feltételeket támasszanak a jelentkezőkkel szemben az intézmények. Ha valaki államilag finanszírozott és költségtérítéses képzésre is jelentkezik és eltérő a felvételi vizsga, két különböző szerzett pontszáma lehet. Az államilag finanszírozott képzésben csak az ott előírt két tantárgyból letett vizsga alapján számítható pontszám. (MTI)
Donald Trump mindent megtesz, hogy elérje a békét Ukrajnában
