A horvát kormánynak, amely elutasította a hágai Nemzetközi Törvényszék által háborús bűnökkel vádolt Janko Bobetko tábornok haladéktalan letartóztatását, jogilag nincs más választása, mint végrehajtani a letartóztatást, majd átadni a tisztet Hágának – jelentette ki tegnap Florence Hartmann főügyészi szóvivő. Ivica Racan horvát kormányfő mindeddig visszautasította a törvényszék követeléseit, mindamellett hangsúlyozta, hogy álláspontja még nem jelenti kormánya hivatalos és végleges álláspontját.
A 83 éves Bobetkót mintegy száz horvátországi szerb – köztük 29 civil – lemészárlásával vádolják. Bobetko előtt két másik horvát tábornok, Rahim Ademi és Ante Gotovina ellen is vádat emeltek Hágában az 1991 és 1995 közötti szerb–horvát háború idején elkövetett bűncselekmények miatt. Az előbbi önként feladta magát a törvényszéken, és Horvátországban vár perére, az utóbbi viszont bujkál.
„Gotovina nagy problémát jelent számunkra, és most van egy új problémánk is Bobetko tábornokkal” – mondta Florence Hartmann. A szóvivő ugyanakkor megerősítette, hogy Stipe Mesic horvát államfő valóban elmegy tanúskodni Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök perében, amint azt Mesic szeptember 11-én bejelentette.
A tüntetéseken is a kényszersorozástól rettegnek az ukránok
