Kormánykatonákért a szocialista frakció

Czirják Imre
2002. 09. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Véleményezni fogja a szocialista frakció a Kiss Elemér kancelláriaminiszter által „kormánykatonáknak” nevezett kistérségi megbízottak munkáját az év végén – derült ki az MSZP képviselőcsoportjának tegnapi ülésén. Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes elmondta: Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárának tájékoztatója után a képviselők év végéig bizalmat szavaztak a kistérségi menedzsereknek. Lapunk kérdésére Göndör István frakcióvezető-helyettes elmondta: a megbízottak számára nem fogalmaznak meg előzetes szakmai kritériumrendszert, mert nem mondhatnak a munkájukról előre véleményt.
A frakció nem foglalkozott Szili Katalinnak, az MSZP elnökhelyettesének, az Országgyűlés elnökének a megbízottak kinevezését bíráló kijelentéseivel. A szakmai előéletüket és a pályáztatást megnyugtatónak nevezték, az év végi véleményezés alapja a szakmai munka lesz – mondta Juhász, aki a kinevezéseket ért bírálatokat megalapozatlan politikai támadásnak nevezte, és ismertette: a frakcióülésen olyan vélemény is elhangzott, hogy most „Fidesz bagoly mondja a szoci verébnek”. Juhász Gábor szerint a Fidesz legjobb embereit vesztette el vidéken az új megbízottak kinevezésével. Az előző kistérségi menedzserek politikai kötődését bizonyítónak nevezte azt, hogy jó részük nem is pályázott újra. Szerinte teljesen természetes, hogy a megbízottak munkájáról az MSZP-frakció véleményt mondjon.
A frakcióülés másik témája a jövő évi adórendszer volt. Göndör István elmondta: az szja-táblához nem nyújtanak be módosító javaslatokat. A sávok széthúzásával és az adójóváírás emelésével azoknak, akik havi bruttó 220 ezer forintot, vagy annál kevesebbet keresnek, csökken az adóterhük. A frakció ma kezdeményezni fogja, hogy az adótörvényekhez kettő nappal tovább, péntekig lehessen módosító indítványokat benyújtani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.