Amerikai vadászgépek tegnap hajnalban csapást mértek az Irak déli részén fekvő Bászra kikötőváros repülőterére, a támadás tényét a Pentagon is megerősítette. Az iraki műholdas tévécsatornán beolvasott közlemény szerint a nem sokkal éjfél után végrehajtott „terrortámadás a polgári repülésre vonatkozó nemzetközi előírások megsértése”. Az AP rutinszerűnek minősítette az amerikai és brit repülőgépek által végrehajtott légicsapásokat.
A teheráni külügyminisztérium tegnap visszautasította az al-Kaida állítólagos iráni táboráról szóló amerikai tévébeszámolót, mondván: az ilyen állítások célja az iszlám köztársaság lejáratása. Az NBC hírműsorában szerda este hangzott el, hogy az amerikai hírszerzés akadályokkal nehezített autóvezető-tanpályát és lőteret is magában foglaló kiképzőtáborra bukkant Irán keleti részén, amely kísértetiesen hasonlít az al-Kaida afganisztáni táboraihoz.
A CNN televízió szerint Condoleezza Rice megjegyzései az eddigi legpontosabb és leginkább meggyőző kifejezések az al-Kaida és Irak közötti kapcsolatot illetően. Rice a PBS tv-adónak nyilatkozva közölte: az amerikai kormány tudja, hogy a múltban kapcsolat állt fenn magas rangú iraki tisztviselők és az al-Kaida tagjai között.
Az iraki kérdés politikai-diplomáciai úton történő gyors rendezése mellett emelt szót tegnap Vlagyimir Putyin orosz elnök. Putyin szerint Irak tekintetében az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, valamint a nemzetközi jogi normákat kell irányadónak tekinteni. Az Egyesült Államok minden eddiginél bőségesebb dokumentációt adott át a NATO-nak Irak katonai potenciáljáról. Ezt tegnap Berlinben jelentette be a NATO főtitkára. George Robertson elmondta, hogy az atlanti szövetség tagállamai a varsói miniszteri tanácskozáson átfogó információkat kaptak Irak fegyverrendszereiről és haderőiről. Robertson óva intett attól, hogy bárki is túlzott jelentőséget tulajdonítson a német– amerikai viszonyban támadt feszültségnek.
Colin Powell amerikai külügyminiszter csütörtökön telefonon beszélt Igor Ivanov orosz, Dominique de Villepin francia és Tang Csia-hszüan kínai külügyminiszterrel, s konzultációkat javasolt az új BT-határozat amerikai–brit szövegtervezetéről, amely súlyos következményeket helyez kilátásba, ha Irak nem teljesíti a világszervezet korábbi követeléseit. Az amerikai külügyminiszter Párizsba és Moszkvába küldi Marc Grossman államtitkárt, hogy megpróbálja eloszlatni a két ország fenntartásait egy új BT-határozattal szemben.
A dél-afrikai kormány tegnap cáfolta, hogy Irak urániumot akart volna tőle vásárolni nukleáris fegyverek gyártásához. Tony Blair brit kormányfő kedden a parlament elé terjesztett jelentésében azzal vádolta Szaddám Huszein rendszerét, hogy „jelentős mennyiségű urániumot próbált vásárolni Afrikából”. A Dél-afrikai Köztársaság az egyetlen olyan ország a fekete földrészen, amely képes az atomfegyverekhez használt dúsított uránium gyártására.
Kós Hubert a lottót, az őt is legyőző orosz Budapestet emlegette az úszó vb-n
