Levelek Pestről és Budáról

Szabó Miklós (Budapest, a XIII. kerület volt polgármestere): Napok óta szólnak a dobok és cintányérok: „Faludy Györgyöt kilakoltatják – nem lakoltatják ki; nyolc éve nem fizet lakbért; öröklakás vagy bérlakás: amiben él; nemzeti ajándékként kapta Göncz Árpád elnök úrtól – nem tőlem kapta, én csak közbenjártam, hogy kapjon, mondta az elnök úr; semmilyen papír nincs arról, hogy milyen jogon él ott a mester; Demszky főpolgármester úr üzeni: hazajön Berlinből és azonnal elintéz mindent; Tóth polgármester úr sem tűri, hogy a kerület jeles polgárával ilyet tegyenek; Sinka jegyző úr csak rendet akar tenni a lakás ügyében, mert egyetlen papír sincs a hivatalban, és a mester bejelentette a lakásba ifjú, várandós feleségét; most mi lesz az óvodából kialakított lakással?”
A „csapos” dühös, ezért közbeszól: Ha a „hivatal” emberei akaratlanul így ráijesztettek az idős mesterre, hogy ilyen nagy kavarodás keletkezett, és a kerület vezetése valóban nem tudná, mi a valóság a lakás körül, akkor íme, itt a segítség.
Egyszerű tények következnek 1994-ből:
Faludy György író, költő, műfordító, az ország büszkesége, élő klasszikus. (Ha valaki nem tudná…) Végleg hazajön, és itt-ott lakik, nem tud lakáshoz jutni (!), pedig sok befolyásos barátja (?) van. Műveinek egyik kiadója, mivel angyalföldi a cég, megkeresi a polgármestert a költő érdekében. Nem kell sokat talpalnia, azonnal ajánlatot kap: hamarosan elkészül egy úgynevezett nagypolgári lakás felújítása, korszerűsítése, ami eddig a kerületben „garázdálkodó” IKV központi irodája volt. Ezt adják a mesternek haláláig tartó, bérleti díj (!) nélküli használatra.
Cserében a mester vállalja, hogy könyvtárát és/vagy bizonyos szerzői jogokat a kerületre hagy végrendeletileg. A hagyatékot a kerület méltó módon megőrzi, és a szóban forgó lakás egy elkülöníthető szobájában Faludy-emlékhelyet alakít ki.
A mester halála után a lakás használati joga is visszaszáll a kerületre.
A képviselő-testület nem egykönynyen, de jóváhagyja a polgármesteri előterjesztést. Nyáron a mester boldogan beköltözik egy angol állampolgárságú barátjával együtt a lakásba, és újra dolgozik.
A polgármester értesíti Göncz Árpád elnök urat, aki örül pályatársa örömének, és egy későbbi, az elnök úrnak megfelelő időpontban ünnepélyesen átadják a lakást a mesternek. Az ünnepélyes átadáson nem reprezentálják túl magukat a helyi és országgyűlési képviselők, pedig mindannyian kaptak meghívót.
A megállapodás aláírása késik, mert a mester Angliában élő fia és külföldi kiadója még bizonyos felételeket tisztázni akar. Azt persze nem kifogásolják, hogy a mester végre „lakik”… Az őszi választások után a régi polgármester, a folyamatban lévő ügyek sorában első helyen adja át a Faludy-lakás lezáratlan ügyét az új polgármesternek.
Hogy ezután a kerület milyen hivatalos lépéseket tett az ügyben, azt már nem tudja a közbeszóló csapos, de sejtései vannak…
És véleménye is: gyalázatos dolog, hogy egy idős, nem nagyon egészséges, ám nagyszerű ember körül ilyen magabiztos tájékozatlansággal ilyen port ver a média.
Az meg érdekes, hány fogadatlan prókátor tud rögtön előkerülni, holott semmi köze nincs az ügyhöz, csak várhatóan nagy a politikai hozadék.
Még szerencse, hogy legalább az ország volt első embere a tőle megszokott módon, kapásból az igazat mondja. A lakás pedig ma is a kerület tulajdona, jelenlegi értéke 40-50 millió forint. Nem nagy szégyen, hogy Faludy György költő lakbér nélkül élhet benne, akár ifjú feleségével és megszületendő gyermekével. Ez neki jár. Pláne akkor, ha teljesíti az eredeti vállalást. És ha már nem lesz közöttünk?
Akkor bizonyára megengedheti magának azt a luxust a XIII. kerület, hogy özvegyét elhelyezze majd, mondjuk egy valódi és méltó bérlakásban, valódi és méltó bérleti díjjal. Vagy, ha nagylelkű akar lenni, mérsékelt bérleti díjjal. Mert a nagylelkűség sem nagy szégyen…
*
Czyzyk László (Bécs): Szeptember 10-én lesz 104 éve annak, hogy meggyilkolták Erzsébet királynét. A Kádár-korszakban „visszaállították” a szobrát, de nem a pesti Duna-partra, ahol korábban volt, hanem egy eldugott helyre, a budai hídlejáróhoz, ahol méltatlanul autóhidak, zaj és benzingőz övezi a szobrot és közvetlen környezetét. És az oda vetődő turistát, aki csak a térképet követve talál oda. Mert kikapcsolódás céljából aligha sétál valaki arra. Alkalmatlanabb és csúfabb környezetet keresve sem lehetett volna találni. Talán ez volt a szándéka az akkori parancsuralmi rendszer illetékes döntéshozóinak. Bizonyára arra gondoltak, hogy elegendő, ha a hídlejárón elhaladó turistabusz utasainak felülről meg lehet mutatni, lám, a legvidámabb barakkban is van Sisinek szobra.
Érdekes lenne olvasni arról, hogy kik döntöttek a szoborról annak idején. Talán valamelyik illetékes elvtárs-úr, aki még, illetve újra fontos pozíciót tölt be? Vajon mit szólna Demszky Gábor – aki, mint tudjuk, nem szívesen változtat történelmet – utólag, a szobor helyének akkori kiválasztásához? Mit tud ő az akkori, erről szóló mérlegelésekről, vitákról? Bizonyára nem sokat, mert valószínűleg nem voltak viták. Talán Makovecz úr vagy Nemeskürty tanár úr tudna valamit hozzáfűzni...