Szeged villanegyedében, a város Rózsadombján, félre eső helyen húzódik az egyszintes betonépület. Valamikor raktárnak használták, most a Szegedi Tudományegyetem biotechnológiai tanszéke. Nem őrzik fegyveresek, bár az sem lenne képtelenség. A XXI. század ipari forradalmát készítik elő a betontömbben, s a falak olyan titkokat őriznek, amelyek máris sok százmillió forintot érnek. Az arra sétáló beavatottak, a szakmabeliek a raktárból biológiai támaszponttá avanzsált helyet mókásan úgy is nevezik: „ahol a Napot lopják”. Természetesen ezzel a megjegyzéssel nem azt sugallják, hogy az ott dolgozó huszonöt tagú tudóscsoport valamilyen úri kedvteléssel üti el az időt. A csendben kutató biológusokon a világ szeme, annál is inkább, mert a tanszékvezető professzor, dr. Kovács Kornél egyben az Európa Unió Kutatási Együttműködési Hálózata biológiai hidrogéntermeléssel foglalkozó szekciójának vezetője. Tizennégy európai ország 46 laboratóriumának tevékenységét hangolja össze, amelyek a napenergia hasznosításával foglalkoznak. A közelmúltban társult tagként csatlakoztak a hálózathoz amerikai, japán és orosz laboratóriumok. Így aztán Kovács professzor naprakész a civilizáció sorsát formáló kutatásokban. A vizsgálatok bizonyos mozzanatai a világ valamennyi pontján titkosak, a laboratóriumok nemcsak együttműködnek, hanem versenyeznek is egymással. Ám a hálózat főnöke nem zárkózik el a legfontosabb eredmények ismertetésétől.
– Ha néhány százalékot kinyerünk és lekötünk a napenergiából, akkor az sokáig kielégíti a világ energiaszükségletét – mondja Kovács Kornél. – A napenergiát biológiai módszerrel lehet átalakítani, hogy tárolható és szállítható legyen. A képlet egyszerű, a napenergiát hidrogénné alakítjuk át, amit úgy lehet raktározni, mint a földgázt. Amikor a hidrogént elégetjük, víz lesz belőle, ami nem szennyezi a földet, ezért tartják a hidrogént a legtisztább energiahordozónak.
– Ha ilyen egyszerű, akkor miért késik a megvalósítás?
– Mert csak elméleti szinten egyszerű. Nagy a különbség a módszerekben, de a legfőbb gond a technikai kivitelezés. A Nap fényenergiája átalakítható kémiai energiává, amiből az oxigén mellett protonok és elektronok keletkeznek. Ha a protonokat és az elektronokat a hidrogenáz enzimmel egyesítjük (ezzel gyorsítjuk a kémiai folyamatot), akkor jutunk el a végcélhoz, mert hidrogént nyerünk. Az a gyakorlati probléma, hogy olyan életképes hidrogenázt kell találni, ami nem veszti el aktivitását, nem pusztul el. Ezen áll vagy bukik a XXI. század technikai forradalma.
– Hogyan állnak a kutatásokkal?
– A világon először Szegeden találtunk olyan tenyészthető baktériumot, ami tartalmazza az összes hidrogenáz enzimtípust, melyből mesterséges hidrogenázt lehet készíteni. Hogy ezt a baktériumot tökéletesen megismerjük, feltérképezzük a génállományát a lengyelországi biológusokkal közösen. Mi egy-két éven belül meg tudjuk határozni az egész génállományt. A következő lépésben, ami legalább két-három évet vesz igénybe, kiválasztjuk azokat az információkat, amelyek szükségesek a mesterséges hidrogenáz-előállításhoz. De nem csak a mesterséges enzim-előállítás a célunk, mert a természetesekkel is kísérletezünk.
Szerencsés embernek tartja magát Kovács professzor, mert megfelelő időben és körülmények között kezdett a civilizáció egyik nagy gondján töprengeni. No persze nem volt egyedül. Amikor az 1970-es években az első nagy olajválság sokkolta a fogyasztókat, akkor került a kollektív tudatba: jó lenne a biológiai rendszerek útján a napfényből energiát nyerni. A múlt század végén kiszámították, hogy harminc–hetvenöt esztendeig elegendő a Föld gazdaságosan kibányászható szén- és olajkészlete. Ezután már csak nagyon drágán hozható föl a mélyből. Más körülmények is erősítették a kutatók érdeklődését. Nemcsak az a baj, hogy elfogy a szén és az olaj, hanem a növekvő felhasználás miatt az erőművek, autók egyre több szén-dioxidot bocsátanak ki. Egy ezer megawattos szénerőmű egy év alatt 5,6 millió tonna, egy átlagos autó pedig 3 tonna szén-dioxidot termel. Ez a gázmennyiség a főbűnös az üvegházhatásért, a felmelegedésért. Ugyanis az ideérkező napsugarak egy része elnyelődik, másik része visszaverődik. Minél nagyobb a levegő szén-dioxid-tartalma, annál több napenergia marad itt, ezért erősödik a felmelegedés. Az üvegházhatás katasztrófához vezet, máris lehet tapasztalni a szélsőséges időjárást árvizek, orkánok, erdőtüzek, tájfunok formájában. A hirtelen lezúduló csapadék mennyiségét a folyók nem tudják elvezetni, lemossák a földet a hegyoldalakról, megváltoztatják az élőlények életterét, a lazacok, fókák, jegesmedvék száma máris csökken. Ha nem fogyna ki a szén és az olaj, akkor is tenni kellene valamit a felmelegedés ellen, amit nem is a bőrén érez az ember, hanem a bioszféra változásain látja a következményeket.
Biológusként 1971-ben végezte az egyetemet Kovács Kornél, és kezdő kutatóként az enzimek működését tanulmányozta. Először a legegyszerűbb biokémiai folyamatot serkentő enzimeket vizsgálta, és fokozatosan jutott el a bonyolultabbakhoz. A legegyszerűbb reakciót a biológiában a hidrogenáz enzim idézi elő, ami a hidrogéntermelés kulcsenzimje. Izgalmas alapkutatásnak ígérkezett, ám csak menet közben derült ki, mily fontos szerepe lehet az emberiség energiagondjainak megoldásában, a napenergia átalakításában. És a kezdő biológus egyre fanatikusabban figyelte a hidrogénenzimek természetét, mert naponta szembetalálkozott azzal az egyszerű gonddal, hogy egyre többet kell fizetni a benzinért, nőnek a gázárak. A napenergia-kutatás központja a nyolcvanas évek elején az amerikai Georgia Állami Egyetem volt. Kovács Kornélnak sikerült ösztöndíjat szereznie, s 1985–89 között részt vett az ottani alapkutatásokban. Amikor hazajött, folytatta a molekuláris biológiai vizsgálatokat, amelyekre így emlékszik vissza:
– Két alapelvben már húsz évvel ezelőtt egyetértett a világ tudóstársadalma. Megújuló forrásból, így a Napból kell energiát szerezni. A Nap nem más, mint egy fúziós erőmű. Márpedig fúziós erőművek kifejlesztésén régóta fáradoznak a fizikusok, kis Napokat akarnak létrehozni, de eddig nem sikerült. Szükségét sem látom, hogy sikerüljön, mert a biológiai rendszerek segítségével a napenergiát meg lehet fogni.
– Mi a másik elv?
– A Nap távol van, és bizonyára sok százmillió évig jól működik. Kevés energia jut ide, de az nekünk bőven elegendő. Amiben nincs vita, a megújuló energiaforrást egységes energiahordozóvá kell átalakítani, ami nem más, mint a hidrogén. Ez azt jelenti, bármilyen formában fogjuk meg a napenergiát, csak hidrogénné érdemes átalakítani. Az emberiség történelme során először fordul elő, hogy mi választjuk meg az energiahordozót. Ami fontos, ha a hidrogént használjuk, nem kerül a levegőbe szénhidrogén, nem lesz üvegházhatás.
A professzor nem rejti véka alá, hogy sokan félnek a hidrogéntől. Rossz a kollektív emlékezés. A léghajóról szóló katasztrófafilmek megtették hatásukat, pedig a felrobbant Hindenburg léghajó nem hidrogénnel, hanem héliummal működött. A balesetet szenvedett rakéták műszaki meghibásodását sem a hajtóanyaguk, a hidrogén okozta. Valamennyi magára adó autógyár már elkészítette a hidrogénnel hajtott kísérleti prototípust, de a robbanástól való félelem is oka, hogy nem gyártják futószalagon. Azonban ez már egy másik fejezet, és a kutató is szívesebben beszél a hidrogéntermelő baktériumról.
– Már az indulásnál szerencsés választás volt, hogy olyan baktériumot találtunk, ami olcsón tenyészthető. Eddig csaknem 300 millió forintot költöttünk a programra, jelentős uniós támogatást kaptunk, de azért takarékoskodni kell. Ennek szellemében kutattuk a mások által nem vizsgált baktériumtörzset, ami maga is a fényenergiát hasznosítva szaporodik. A vizsgálat eredményeként feltártuk, a baktérium stabil hidrogenáz enzimet tartalmaz, ez kulcskérdéssé vált, így könnyebb lett a munkánk, és jöttek az eredmények.
A kutató csoport lelkes fiatalokból áll, átlagéletkoruk nem éri el a harminc esztendőt. Speciális felkészültséggel rendelkeznek, egyikük, a 27 éves Hanczár Tímea éppen azt magyarázza, nincs tíznél több olyan biológus az országban, aki úgy ismerné a metánfaló és hidrogéntermelő baktériumokat, mint ők Szegeden.
– Ismerőseim közül sokan kérdezik, miért nem félek a baciktól, amelyekkel szinte együtt élek a laborban. Ezek a kis élőlények veszélytelenek az emberre, 43–45 °C-on élnek, így nincs esélyük, hogy az emberi szervezetben megmaradjanak.
Ennél a kutatásnál, úgy, mint a többinél, kulcskérdés a pénz. A szegedi tudósok is csak a nemzetközi anyagi támogatással jutnak előre. Ám a szegénység meghatározza a felfedezés további sorsát is, aminek jövőképét Kovács professzor így vetíti elénk:
– Tíz éven belül találmányunk ipari technológiává érlelhető. Valószínű, hogy először Európában alkalmazzák majd. Azért Európa lesz az első felhasználó, mert az amerikai kollégákat visszatartják a nagy olajkonszernek, hiszen a napenergia hasznosítása rontaná üzletüket. De a komolyabb konferenciákon jelen vannak az olajcégek képviselői is, bár nem tartanak előadást, és nem fedik fel kártyáikat. Úgy tudom, titokban ők is kutatják ezt a témát, nem akarnak hoppon maradni, mire elfogy az olaj. Most úgy látom, a gyakorlati megvalósításhoz Magyarországon nincs befektető, és hiányzik a megfelelő infrastruktúra is. A bevezetéshez kormányprogramra lenne szükség, úgy, mint Nyugat-Európában, ahol az állam már használ más megújuló forrásokat.
A statisztikai felmérések szerint az állami pénzek segítségével jól aknázzák ki a megújuló, tehát a szén-dioxidot nem termelő forrásokat. Dániában az elektromos áram 20 százalékát szélerőművek szolgáltatják. Izlandon gigantikus kísérletek kezdődtek a gejzírek befogására, és tizenöt éven belül már csak megújuló forrásból származó energiát használnak. Hollandiában és Németországban kormányprogram támogatja a biogáz előállítását. Egyelőre még nagyon drágán és hagyományos technológiával – de nem a napenergiából –, elektromos árammal vizet bontanak, és az így nyert hidrogénnel hajtott autóbuszokat állítanak be Rómában, Stockholmban, Berlinben – miközben Kovács Kornél hidrogéntermelő baktériumai gyorsan szaporodnak…
Befuccsolt a droglegalizáció Németországban, lázadoznak a tartományok, az állampolgárok szigorítanának
