Manipuláció és dilettantizmus

Az 1989–90-ben lezajlott iratmegsemmisítés – amely az államvédelmi hálózat működésére vonatkozó összes operatív anyag megsemmisülését eredményezte – a Németh-kormány akarata ellenére nem valósulhatott volna meg. Az intézkedés nyomán egy fogyaték kartonnyilvántartás maradt ránk, amely mögött nem maradt operatív anyag. Mindez a rendszerváltás idején – de az azt megelőző időszakban is – tág lehetőséget biztosított azok számára, akiknek lehetőségük volt például sikertelen beszervezés esetén – zsarolási céllal – tetszőlegesen kitöltött személyi kartonokat operatív tisztekkel aláíratni. Így elképzelhető, hogy olyan személy neve jelenhet meg egy személyi kartonon, aki valójában soha nem volt az állambiztonság hálózatába beszervezve. Megjegyzem, Demszky Gábor a nemzetbiztonsági bizottság elnökeként 1990-ben kényes problémának tartotta a fiktív kartonok kérdését, s felhívta a figyelmet az azokkal való visszaélés lehetőségére.
Napjaink eseményei igazolni látszanak mindezt, mivel míg a rendszerváltást megelőzően ezen fiktív kartonokat leginkább zsarolási céllal igyekeztek a csoportfőnökségek egyes tagjai felhasználni, addig az iratmegsemmisítések után a fogyaték nyilvántartások teremtettek kitűnő lehetőséget a politikai manipuláció gyakorlására. Ez egyébként szintén egybecseng az SZDSZ 1990-ben képviselt álláspontjával. A
90-es évek elején Kőszeg Ferenc SZDSZ-es képviselő például azon aggályait fejezte ki az úgynevezett ügynöklistákkal kapcsolatban, hogy tudomása szerint a korábbi állampárt birtokában léteznek olyan adatok, iratok, dokumentumok és listák – amelyek az iratmegsemmisítés ellenőrizhetetlen jellegénél fogva – birtokukba kerültek, s amennyiben nem szűnnének meg az MSZP elleni támadások, azokat nyilvánosságra kívánnák hozni. Az ügynökkérdés és a spekulatív kiszivárogtatás, nyilvánosságra hozatal témájában ez volt az SZDSZ álláspontja 1990-ben, amelyből következtetéseket vonhatunk le a különböző napilapokhoz eljuttatott titkosszolgálati dokumentumok „eredetére” vonatkozólag.
Mindezen túl feltételezhetjük, hogy az MSZMP vezető politikusai számára, akik nagy számban egyeznek meg az MSZP jelenlegi meghatározó politikusaival, nemcsak az ügynöklisták, hanem az egyéb hálózati és operatív jelentéseket tartalmazó dossziék megszerzése sem jelentett feladatot, sőt beosztásukhoz kapcsolódó módon rendszeres állambiztonsági tájékoztatást kaptak. A Belügyminisztérium rendszerváltás előtti, a III-as főcsoportfőnökség információin alapuló tájékoztató jelentései az MSZMP legfelsőbb döntéshozói számára napi rendszerességgel álltak rendelkezésre. Bár ezen anyagokra viszszaküldési kötelezettség vonatkozott, csak mintegy 50–60 százalékuk került vissza a küldő szervhez. Ezekre az iratokra az iratmegsemmisítés sem vonatkozhatott. Itt jegyzem meg, hogy a nyilvántartásokból egyértelműen visszakereshető, hogy egykor mely személy nevén milyen iratok voltak, s azoknak mi lett a későbbi sorsa.
A kartonrendszereknek az operatív iratok megsemmisülése révén történő fennmaradása bármely személy megvádolására, megzsarolására alkalmas eszköz lehet. Így lehetetlen minden kétséget kizárólag megállapítani, hogy adott személy mely területen, milyen beosztásban, milyen konkrét feladatok ellátása érdekében működött közre az állambiztonság egyes szerveinél. A selejtezés és iratmegsemmisítés következtében a dokumentumok egyrészt ellenőrizhetetlen módon, nagy számban megsemmisültek, másrészt illetéktelen személyek birtokába kerültek. Ezen iratok manipulációs célú felhasználása jelenleg számos alaptalan rágalmazásra is lehetőséget ad.
Az iratokkal történő politikai manipulációnak azonban nem ez az egyedüli eszköze. Iratok – biztosan ki nem zárható, sőt valószínűsíthető módon – a szociálliberális kormányzás idején is tűnhettek el a Belügyminisztériumból, illetve a nemzetbiztonsági szolgálatok irattárából, hogy most fogyaték akták formájában eredeti helyükön vagy valamely napilap hasábjain lássanak napvilágot. Mindez a rendszer egykori érintettei számára logikusan kínálkozó lehetőséget jelentett arra, hogy saját aktáikat, valamint az egykori és majdani lehetséges politikai riválisaik adatait tartalmazó egyes dokumentumokat megszerezzék. A bizottság munkájának politikai megrendeléseken alapuló működését az a tény is alátámasztani látszik, hogy az információgyűjtés során keletkezett iratok közül azoknak a személyek az iratai, akik a Horn- és a Medgyessy-kormány érintett tagjai voltak, részben feltételezhető, részben viszont ellenőrizhető módon a nyilvántartásból kikerültek.
Jelenleg az SZDSZ, szellemi kiskosztosának, az MSZP érdekeinek védelmében a hatalom birtokán belül könnyen ajánlja fel segítségét és tisztának látszó kezeit e manipulációk végrehajtásához. Az adatkezelés kapcsán az adatvédelmi biztos és neves alkotmányjogászok által megfogalmazott aggályok ellenére tovább működő Mécs-bizottság politikai szempontok által vezérelve, minden objektív szakmai ismeretet nélkülözve, önkényes módon szelektál az adatszolgáltatásra rendelt állami irányítás alá tartozó szervek által rendelkezésükre bocsátott iratok között. A bizottság a számára így tetsző dokumentumok tartalmát önkényesen értelmezve, a spekulatív találgatásokat nem cáfolva a napokban nyilvánosságra hozta az állambiztonsági szervekkel állítólagosan együttműködő személyek listáját. Az SZDSZ mindenen felülállónak hitt politikai és erkölcsi mítosza azonban meginogni látszik. A bizottság, amely politikai megrendelésre egymaga hoz elmarasztaló és felmentő ítéleteket, a kompromittáló nyilvánosság eszközén keresztül legitimálni igyekszik működését. E törvénytelen működés felelőssége azonban óriási. A törvényesség és a szakmaiság érveinek figyelmen kívül hagyása mellett a balliberális politikai erők ma már nemcsak Magyarország jövőjének meghatározására, hanem múltjának kizárólagos értelmezésére és értékelésére is hivatottnak érzik magukat.
Még egy kulcsfontosságú tény: a történelem süllyesztőjében eltűnt politikai rendszer és korszak állambiztonsági szerveinek keretein belül merőben eltérő minőségben dolgoztak emberek. Éles határt kell tehát mindenképpen vonnunk aközött, hogy ha valaki a rendszer fenntartása, működtetése érdekében operatív vagy szt-tisztként önként vállalt feladatot, vagy kényszer, illetve zsarolás tényétől fenyegetve kényszerhelyzetben vállalt – az esetek többségében formális – együttműködést. Nem helyezhetjük tehát azonos erkölcsi, etikai megítélés alá a totalitárius rendszer állambiztonsági gépezetében önként közreműködőket a rendszer áldozataival.
A múlt lezárása, amely a hatalmi elitnek az előző rendszer állambiztonsági szerveivel való együttműködését hivatott tisztázni, csak a minden tekintetben törvényes keretek között működő testület által lesz lehetséges. Mindehhez azonban jelenleg hiányzik az a politikai szándék, amely nem emberek politikai szempontok szerinti besározását, hanem a múlt teljes igényű és szakmai alapokon álló feltárását tekintené feladatának.
A szerző nemzetbiztonsági szakértő