Szaddám Huszein annak idején megpróbálta megöletni idősebb George Busht – jelentette ki egy választási rendezvényen az amerikai elnök. „Nincs kétség afelől, hogy mi vagyunk Szaddám gyűlöletének fő célpontja. A veszélyt nem szabad lebecsülni, elvégre ő volt az, aki megpróbálta megölni az apámat” – fogalmazott George W. Bush. Az idősebb Bush 1989–93 között volt az Egyesült Államok elnöke, Washington szerint Irak ez idő tájt akarta megöletni az őt.
Közben magas rangú amerikai tisztségviselők érkeztek Párizsba. Céljuk, hogy rávegyék a francia vezetést egy kemény hangvételű ENSZ-határozat támogatására. Az amerikai és brit határozattervezet állítólag igen szigorú menetrendhez kötné a fegyverzetellenőrök visszatérését, és azonnali cselekvésre való felhatalmazást kért, ha Bagdad megtagadja az együttműködést. A diplomáciai vizit szombaton Moszkvában folytatódik majd. Igor Ivanov orosz külügyminiszter mindazonáltal tegnap úgy nyilatkozott, hogy Oroszország továbbra sincs egyértelműen meggyőződve arról, hogy Irak kapcsolatban állt az al-Kaidával.
Közben Tárik Aziz miniszterelnök-helyettes elismerte, hogy nagy hatótávolságú rakéták hiányában Irak nem képes többé támadást intézni Izrael ellen. „Nem lehetnek illúzióink: nem vagyunk képesek arra, hogy szétzúzzuk az amerikai haderőt, de képesek leszünk megvédeni magunkat, mert saját hazánkban harcolunk, és jól ismerjük a terepet” – mondta Aziz.
A The New York Times értesülései szerint egy Irak elleni hadművelet számítógépes szimulációit hajtották végre a héten az amerikai védelmi minisztériumban, s az eredmény aggasztó hiányosságokat tárt fel bizonyos harci eszközöknél. A lap úgy tudja: a hiányosságok a megfigyelő és felderítő repülőgépekre, a tartályhajókra és a szállítórepülőkre vonatkoznak.
XIV. Leó pápa a fiataloknak üzent
