THE WASHINGTON POST
Érzelmektől fűtött beszédében az iraki kérdés belpolitikai célokra történő felhasználásával vádolta meg Bush elnököt Tom Daschle, a szenátus demokrata többségének vezetője. A politikus lényegében az elnöknek arra a kijelentésére reagált, miszerint a szenátus „nem érdekelt az amerikai állampolgárok biztonságában”, s egyben bocsánatkérésre szólította fel Busht. Mondanivalóját olyan demokrata szenátorokkal támasztotta alá, akik részt vettek a második világháborúban vagy a vietnami háborúban. Daschle beszéde a lap szerint annak a jele, hogy a demokraták megosztottak Irak kérdésében: míg Al Gore 2000-es elnökjelölt súlyosan kritizálta a háborús terveket, egykori társa, Joseph I. Lieberman alelnökjelölt igazat adott a Bush-kormányzatnak.
DE STANDAARD
Az amerikaiak a németországi választások után sem hajlandók szemet hunyni Gerhard Schröder bíráló szavai fölött, amelyek Washington Irak-politikáját érték – állapította meg a brüsszeli De Standaard. A lap szerint az amerikai rádióállomásokon „Hitler gyermekei”-nek nevezik a németeket. Washington sokáig várt, abban reménykedve, hogy a választásokat Edmund Stoiber nyeri. Ám amikor a német igazságügyi miniszter Busht Hitlerrel hasonlította össze, nem volt többé megállás.
DIE PRESSE
Gyanúsításokat fogalmazott meg az amerikai Lockheed-Martin repülőgépgyár alelnöke a Die Presse című bécsi lapban a vadászbombázók beszerzéséről született osztrák döntéssel kapcsolatban: Alan Bonderud szerint azért nem a gyár F–16-osait választották, mert a cég „nem fizetett komissziós díjakat” a védelmi minisztériumnak. A legolcsóbb (1,4 milliárd eurós) amerikai ajánlatot már tavasszal kiejtették a pályázatból, noha a döntés csak nyáron született meg. A végső megmérettetésben az 1,9 milliárdos Gripen és a 2,1 milliárdos Eurofighter közül az utóbbi kerekedett felül.
FINANCIAL TIMES
Válság fenyegeti az eurózóna pénzügyi egyensúlyának szavatolására hivatott stabilitási és növekedési paktumot, amelynek jelenlegi formájában befellegzett – írja a Financial Times. A brit üzleti lap véleménycikkében abból vonta le ezt a következtetést, hogy a héten az Európai Bizottság két évvel elhalasztotta – 2006-ra – a határidőt a tagországok költségvetésének kiegyensúlyozására. A paktum arra szolgálna, hogy a valutaunióban szavatolja a költségvetési fegyelmet, de miután szabályait minduntalan megkerülték, elvesztette politikai hitelét. Ha viszont a brüsszeli bizottság ragaszkodna gazdasági szabálykönyveinek betűjéhez, akkor az euróövezet gazdasági hitele is elveszne – véli a lap.
Kós Hubert a lottót, az őt is legyőző orosz Budapestet emlegette az úszó vb-n
