Nem valószínű, hogy az SZDSZ-vezetők közül bárki komolyan gondolná: egy ifjúsági tagozatot kell megbüntetni a szervezet vezetőjének ügyvivőként, megyei elnökként belső pártfórumokon tett kritikus nyilatkozatai miatt – mondta Gusztos Péter SZDSZ-es honatya, az Új Generáció elnöke. A politikus ezzel arra a hírre reagált, amely szerint feszültté vált a viszony az SZDSZ és annak ifjúsági tagozata, az Új Generáció között. Arra pedig, hogy a megromlott kapcsolat hátterében a Kis János és Hack Péter kilépésekor tett bíráló nyilatkozata állna, Gusztos azt mondta: csak hangsúlybeli eltérés voltak a párt elnökének reakciója és az ő szavai között. Közölte ugyanakkor, hogy a Liberális Fiatalok Társasága – amely több jelöltet is indít SZDSZ-színekben az önkormányzati választásokon – együttműködési megállapodásra készül a párttal. – Ügyvivőként támogatom ezt, és semmiféle szervezeti rivalizálásban nem kívánok részt venni – hangsúlyozta Gusztos. A politikus cáfolta, hogy az országgyűlési választásokhoz képest őszre csökkent volna az SZDSZ-színekben induló új generációs jelöltek aránya, sőt mint mondta: négyszer annyi indulójuk van, mint tavasszal.
A fiataloknak üzent XIV. Leó pápa + videó
