Nincs értelme felszedni az utcaköveket

Kétségkívül sokkolta az áprilisi parlamenti választás váratlan eredménye a polgári koalíció támogatói körét. Ezt az érzést erősítette, hogy a megújulásra, a szociáldemokrata fordulatra képtelen MSZP kezébe került a kormányrúd, és visszatértek a hatalomba a pártállami időszak kérdéses múltú káderei is. Ezt a traumát az emberek különbözőképpen dolgozták fel. Sokakban hirtelen feltámadt a tenni akarás: letargikus hangulatukban keresték a kibontakozást, a kedvezőtlen eredmény megváltoztatásának lehetőségét. A polgári körök megalakulása mögött is ez a szándék húzódik meg. Mint ilyenkor lenni szokott, számos javaslat, forradalmi ötlet, megfontolatlan akcióterv is felmerült.
Az utóbbi hetekben hirtelen nagy számban jelentek meg a Magyar Nemzetben a Fideszt és a többi polgári pártot, valamint az egyes politikusokat bíráló, több esetben erősen elmarasztaló vélemények. Már olyan rémhírt is olvashattunk, hogy Orbán Viktor kilépett a Fideszből! A személyre szóló támadásokkal azonban óvatosan kell bánni, ugyanis általuk könnyen lehetetlenné tehető bármelyik politikus, csak az a kérdés, hogy akad-e helyette más. A pártok vereségét természetszerűen követő „válságot” is lehet tovább mélyíteni, dramatizálni, a kedvezőtlen népszerűségi adatokat erősíteni, de arra is feleletet kell adni, hogy az esetleg két év múlva sorra kerülő választáson ki fogja legyőzni a baloldalt. Mindenesetre, ha a polgári pártok az önkormányzati választáson sikeresen akarnak szerepelni, le kell küzdeniük bénultságukat, és mielőbb vissza kell nyerniük harci kedvüket.
Elhangzott az a szemrehányás is, hogy a „… mértékadó jobboldali elit értelmiség kesereg, ahelyett, hogy őszinte, mélyreható elemzéssel… elejét venné… egy tragikusabb választási vereségnek”. Hát azért ez nem egészen így van. A kesergés mellett történt egy és más. A jelen írás szerzője például már június 3-án részletesen elemezte a választás elvesztésének okait (Magyar Hírlap), majd – ezeket részletezve és kibővítve – a Professzorok Batthyány Körének tagjai elé tárta megvitatás céljából. Csaknem ötven egyetemi tanár négy órán keresztül fejtette ki gondolatait e témáról. Kommunikét nem adtunk ki, mivel a konszenzus kialakítása további eszmecserét kíván.
Örvendetes, hogy ezt az új politikai helyzetet mennyire nehezen tudja elfogadni az ifjúság, annak ellenére, hogy ők már a puha diktatúra utolsó szakaszában, vagy talán már a demokráciában nőttek fel. Így nincs közvetlen tapasztalatuk a pártállami időszakról, a szabadságunktól megfosztó diktatúráról. Ezt tükrözi Nagy Ervinnek, a „Jobbik” mozgalom elnökének eszmefuttatása is (Magyar Nemzet, augusztus 23.). Az 1999-ben alakult ifjúsági szervezetnek ezer leendő értelmiségi tagja van, s ez kétségkívül nagy erő. Csak sajnálni tudom, hogy e korosztály mozgalma nem kapott korábban szárnyra, hiszen nagy szükség lett volna rájuk már a ’98-as választás előtt is, amikor bizony hajszálon múlott, hogy a polgári oldal megnyerte a választást. E nélkül sok mindenről nem beszélhetnénk most, 2002-ben. Nagy Ervin írásában van azonban néhány mondat, például: „A polgárok százezrei várnak a felszólításra. Startra készen állnak a polgári körök. Várják a tisztességes, lendületes fáklyavivőket, hogy mutassák az utat”, amellyel nem tudok mit kezdeni. Nem értem, mire, milyen felszólításra várnak a polgárok százezrei. Hasonló megfogalmazásokat mások írásában is találhatunk.
A választás után számos ismerős és ismeretlen fiatal kérdezte tőlem: hogyan tovább, mit tegyünk? Hogyan lehet ebből az állapotból kikecmeregni? Mit mondhattam nekik? Csak azt, hogy tanuljanak, képezzék magukat, őrizzék meg hitüket, magyarságukat, elkötelezettségüket, és ne veszítsék érdeklődésüket a politika iránt. Nem mondhattam azt, hogy kövessék a ’48-as és ’56-os fiatalokat, hiszen demokráciában élünk, ahol nincs forradalmi helyzet, ahol nincs megdöntendő diktatúra, katonai junta, nincs önkényuralom. Politikai változást választással és nem forradalommal lehet elérni. Mindez nem jelenti azt, hogy – a nyugati demokráciák példáját követve – ne fejezzék ki elégedetlenségüket a kormány hibás, önkényesnek minősített intézkedéseiről, és ne adjanak hangot ellenérzéseiknek a régi diktatúra demoralizálódott kádereivel szemben. A demonstrációk és minden további politikai rendezvény, összejövetel mintájául a péntek esti Szabadság téri és a választás két fordulója között a Kossuth téren megrendezett békés, szélsőséges megnyilvánulástól teljesen mentes nagygyűlés szolgálhat. Nincs szükség összecsapásokra, nincs szükség az utcakövezet felszedésére. Teendő azonban most is van bőven. Nyakunkon vannak az önkormányzati választások, s amennyiben a jelenlegi miniszterelnök terve megvalósul, két év múlva már újabb parlamenti választások előtt állunk. A fiatalok, a polgári körök odaadó, lelkes munkájára óriási szüksége lesz a polgári pártoknak, amennyiben vissza akarnak kerülni a hatalomba.

A szerző akadémikus, a Szövetség a Nemzetért polgári kör tagja