Off-shore cégre bízták a tűzijátékot

Kis Ferenc
2002. 09. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Részletes elszámolást vár a Fidesz a kormánytól az augusztus 20-i ünnepi rendezvények költségeiről – közölte tegnapi tájékoztatóján Rogán Antal. A frakcióvezető-helyettes elmondta: a július 19-én megjelent Határozatok Tárában található adatok szerint 618,8 millió forintot különítettek el az ünnepség lebonyolítására, Gál J. Zoltán kormányszóvivő viszont 495 millió forintban jelölte meg az összköltséget. A politikus úgy fogalmazott: az MSZP és az SZDSZ „bort iszik és vizet prédikál”, hiszen az előző ciklusban többször hangoztatta: 30 millió forint is elegendő a tűzijáték megrendezésére. Rogán Antal szerint elfogadhatatlan, hogy az idei ünnepségsorozat lebonyolításával, „látszatpályáztatás” útján, olyan céget bíztak meg, amelynek két külföldi tulajdonosát egy adóparadicsomnak számító szigetországban jegyezték be. Utalt arra, hogy a Multimedia Concerts Kft. vezetői akár MSZP-s, vagy SZDSZ-es politikusok is lehetnek, hiszen az említett „adóparadicsomban” nem kell feltüntetni a bejegyzők nevét. A Fidesz álláspontja az, hogy nem szabad közpénzeket bízni ilyen bizonytalan tulajdonosi hátterű, úgynevezett off-shore cégekre. Rogán Antal kijelentette: a kormány ezzel a módszerrel az üvegzsebprogram keretében, az átláthatóságot abszolút mellőzve pénzmosást hajtott végre. A politikus tervezi, hogy az üggyel kapcsolatban interpellációt fogalmaz meg a parlamentben.
*
– Rogán Antal tűzijátékkal kapcsolatos megalapozatlan kijelentéseinek két oka lehet: a tájékozatlanság, illetve az, hogy a Fidesz képtelen belenyugodni abba, hogy véget ért a Happy End-korszak – jelentette ki az MTI-nek Gál J. Zoltán kormányszóvivő. Kifejtette: a tűzijáték költségével kapcsolatosan a fideszes politikus által kritizált különbség abból adódik, hogy a több mint 600 millió forint a rendezvény lebonyolítási költségeinek áfával terhelt, bruttó értéke. Hangsúlyozta, hogy a 495 millió forint nemcsak a tűzijáték, hanem az egész rendezvénysorozat összköltsége volt, amelyből még 400 település is kapott. A szóvivő szerint a Multimedia Concerts Kft. egy nagyhírű brit cég jogszerűen bejegyzett magyarországi leányvállalata, amely már több mint húsz éve tevékenykedik az országban, és – mint mondta – remek munkát végzett. Megjegyezte: a költségeket tételesen közzéteszik, legkésőbb a jövő hét elején.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.