Valószínűleg egy orosz üzletember lesz a világ harmadik űrturistája, aki a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) utazik az orosz Szojuz űrhajó fedélzetén. Az egy építési konzorcium élén álló, 30 éves Szergej Polonszkij tegnapi moszkvai közlések szerint meg is kezdte felkészülését Csillagvárosban. A fiatal üzletembert eddig is az extrém sportok megszállottjaként tartották számon: jogosítványt szerzett MiG vadászgépek vezetésére és egy paintballcsapatot is vezet. Hivatalosan egyelőre nem erősítették meg, hogy Polonszkij lesz a harmadik űrturista, és azt sem közölték, hogy utazására mikor kerülhet sor.
Az orosz űrhajózási hivatal, a Roszaviakozmosz nyilván körültekintően fog eljárni az új űrturista kiválasztásánál, miután a hetekben fel kellett bontania a szerződést Lance Bass-szal, az amerikai N’Sync popegyüttes énekesével. A tengerentúli sztár szponzorai nem utalták át a kozmikus kaland 20 millió dolláros költségének részleteit, így hosszas huzavona után Bass lekerült az utaslistáról. Emiatt komoly anyagi kár érte a Roszaviakozmoszt: az októberi startig lehetetlen felkészíteni egy amatőr űrhajóst, így űrturista helyett Bass súlyával megegyező teher utazik az ISS-re. A 23 éves popcsillag lett volna egyébként a világ eddigi legfiatalabb asztronautája, aki arra is ígéretet tett, hogy énekelni fog a súlytalanság állapotában.
A világ első űrturistája Denis Tito amerikai milliárdos volt tavaly. Őt Mark Shuttleworth dél-afrikai informatikus-vállalkozó követte idén, aki az AIDS gyógyításával kapcsolatos kísérleteket is végzett a világűrben. Harmadik turistaként a Roszavikozmosz először egy lengyel tudós-üzletembert valószínűsített, de végül Bass kapott (volna) lehetőséget. Az űrutazás egyenként 20 millió dolláros térítési díja mintegy 15 százaléka a Roszavikozmosz éves állami támogatásának.
A fiataloknak üzent XIV. Leó pápa + videó
