Persona non grata a kormányfő Vácott

2002. 09. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Körülbelül ugyanannyian voltak kíváncsiak és hallgatták Medgyessy Péter miniszterelnököt Vácon, mint amennyien tiltakoztak a jelenléte ellen a püspöki székhelyen tegnap.
A miniszterelnök a hátsó bejáraton érkezett a művelődési központba, míg a főbejáratnál két-háromszáz fős csoport „D–209=persona non grata” táblákkal, illetve sípokkal, hangos füttyel várta. A tiltakozók közül többen be szerettek volna menni a nyilvánosnak meghirdetett, plakátokon és szórólapokon is propagált kampánygyűlésre, ám a bejáratnál rendőrkordon és MSZP-s biztonsági őrök sorfala állta útjukat.
A nyilvánosan meghirdetett kampányrendezvényre azok közül sem engedtek be mindenkit, akiknek postaládájába meghívót dobtak az esemény kapcsán. Az épületet körbezárták, a későn érkező MSZP-s szimpatizánsokat sem engedték be, akik méltatlankodva távoztak. Medgyessy Péter rövidre fogta beszédét a terembe mindvégig beszűrődő füttyszó közepette, majd ahogy érkezett, a hátsó kijáraton át távozott. A tüntetők röviddel később békésen elhagyták a helyszínt. Többször is rendőri erőket vetettek be, amikor a tüntetők szerettek volna bejutni az épületbe.
Vác helyettes rendőrkapitánya többszöri újságírói kérdésre sem volt hajlandó válaszolni: ki adott parancsot arra, hogy helyi lakosokat ne engedjenek be a nyilvános rendezvényre. Arra sem válaszolt, hogy kik voltak a bejáratnál a rendező kitűzős, nagydarab, rövidre borotvált fejű egyének, akik elállták az utat a belépők elől.
*
Medgyessy Péter miniszterelnök külön-külön négyszemközti megbeszélést folytatott tegnap Boross Péter és Horn Gyula egykori kormányfőkkel – értesült a Magyar Nemzet. Ezt megerősítette Gál J. Zoltán kormányszóvivő is. Elmondta: vannak olyan fontos, kormányzati ciklusokon átívelő, nemzeti konszenzust igénylő ügyek, amelyekről a jelenlegi és a volt miniszterelnökök véleményt cserélnek. Példaként említette az európai uniós csatlakozás kérdését. Emlékeztetett arra, hogy Horn Gyula a kormányfő különmegbízottja az integrációs ügyekben. Az eszmecsere tényét lapunknak Boross Péter is megerősítette.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.