Röviden

Mádl a recski rabokra emlékezett Mádl Ferenc szavai szerint a volt recski foglyoknak is köszönhető, hogy ma egy szabad Magyarországon élhetünk. – Nem feledhetjük, hogy mai szabadságunk megszenvedett szabadság, és függetlenségünk kínok árán megváltott függetlenség – hangoztatta a köztársasági elnök a volt recski tábor helyén létrehozott emlékparkban tartott szombati megemlékezésen. (MTI) Kossuth-ünnepség Kolozsvárott Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke Kolozsváron, a Kossuth-emlékév romániai záróünnepségén kijelentette: „Erdélyben most is nagy szükségünk van arra, hogy gondolatban, akaratban és cselekedetben együtt legyünk, egységesek legyünk, mert csak így lesz erőnk itt, ezen a földön nekünk való hazát építeni. Aki minket megoszt, az lerombolja a kossuthi örökséget, aki egységben tart minket, az továbbépíti ezt a hagyatékot” (MTI) Konzervatívok a csatlakozásról A közép- és kelet-európai jobboldalnak meggyőződése, hogy régiónknak egyenjogú partnerként kell részt vennie a demokratikus Európa jelenét és jövőjét érintő döntések meghozatalában – tartalmazza az a nyilatkozat, amelyet a közép- és kelet-európai jobbközép pártok IV. konferenciája fogadott el a hét végén Prágában. A dokumentum szerint ezért a régió országainak külpolitikai prioritás a NATO-hoz és az EU-hoz történő csatlakozás. A tanácskozáson Közép- és Kelet-Európa 16 országának mintegy 70 jobboldali politikusa vett részt, köztük a Fidesz képviselői. (MTI) IMF: pénz a szegényeknek Tizenöt tagország tett felajánlást a világ legszegényebb államainak megsegítésére – jelentette be Gordon Brown, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi bizottságának társelnöke. Legalább egymilliárd dollárra lenne azonnal szükség, hogy az IMF segélyprogramját bővíthessék, egyebek között azért, mert egyes nyersanyagok árának zuhanása további szegény országokat sodort hátrányos helyzetbe. (MTI)

MTI
2002. 09. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.