Röviden

MTI
2002. 09. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lovakrul
Lendvai Ildikó hirtelen fékező kocsijába szombaton belerohant egy másik, ráadásul a szocialista frakcióvezető asszonyt ugyenezen a napon még egy baleset érte. A budafoki szüreti mulatságon felült egy lovaskocsira, s mit tesz isten, abba is belement a következő fogat. A legendás kisgazdavezért is érte hasonló atrocitás. Ő akkor azzal vágta ki magát: a paripák nyilván attól bokrosodtak meg, mert „kommonistát” láttak.
Két körözöttet fogtak el
Két, országos körözés alatt álló férfit fogtak el és állítottak elő a rendőrök tegnap Budapesten. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) központi ügyeleti főosztályának egyik akciócsoportja a délelőtti órákban igazoltatta K. Péter Balázs 18 éves siklósi lakost, aki ellen – nyilvántartásuk alapján – kábítószerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt adtak ki elfogatóparancsot. Egy másik csoport ugyancsak délelőtt előállította R. Imre 60 éves budapesti lakost, akit azért kerestek, mert nem kezdte meg jogerős szabadságvesztésének letöltését. (MTI)
Csontokat találtak a mezőn
Mezőgazdasági munka közben egy koponyát és több csontot találtak Soltvadkert külterületén a hét végén. A rendőrök megvizsgálták a csontokat és azt feltételezik, hogy egy idősebb nő földi maradványaira bukkantak. Az első vizsgálatok alapján úgy tűnik: a nő körülbelül egy éve halt meg. A koponyán nem látszanak sérülések, ez a tény azonban nem zárja ki, hogy bűncselekmény áldozata lett. A rendőrség további vizsgálatokat folytat, azt vizsgálva, hogy kik tűntek el a környéken egy-másfél éve. (HP)
Kifosztott tolvaj
Lefújt gázsprayjel egy jugoszláv férfi egy magyar fiút Baján, az Újvárosi lakótelepen szombaton. A 24 éves támadó egy minihifitornyot vett el a 18 éves fiútól, aki azt délelőtt lopta el bátyjától azzal a szándékkal, hogy pénzzé teszi. A férfi akkor támadta meg, amikor este, miután nem sikerült eladnia a hifit, hazafelé tartott. A támadót őrizetbe vette a rendőrség. (HP)
Halál a szakadékban
Legalább 21 ember meghalt, 52 pedig megsérült szombaton egy dél-afrikai autóbusz-szerencsétlenségben. A jármű a hegyvidéki terepen, egy lejtőn lefelé haladva letért az útról és a szakadékba zuhant. A busz darabokra tört a mélyben; egyes utasok kirepültek a járműből, mások annak darabjai alá vagy közé szorultak. (MTI)
Kiraboltak egy benzinkutat
Egy símaszkot viselő férfi mintegy 100 ezer forintot vitt el egy szentendrei benzinkúttól szombaton. Az ORFK szerint a tettes feltehetően fegyverrel fenyegette meg a személyzetet. Lövés, sérülés nem történt. A szentendrei nyomozók nagy erőkkel keresik az elkövetőt. (MTI)
Lottószámok
Ötöslottó: 20, 21, 41, 62, 77. Joker-szám: 988032. Hatoslottó: 4, 22, 31, 34, 40, 45. Pótszám: 1.
Jobban van Radics
Radics Péter állapota javulóban van, visszanyerte öntudatát, levették a lélegeztetőkészülékről. Az ismert tévériporter szombat délután eddig tisztázatlan körülmények között szerencsétlenül járt Washingtonban – adta tudtul a magyar nagykövetség, amely nem adott tájékoztatást arról, milyen körülmények között sérült meg Radics. Simonyi András nagykövet Szebényi Ferenc helyettes konzul kíséretében még szombat éjjel meglátogatta
a kórházat. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.