Röviden

MTI
2002. 09. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bizottsági vita a hulladékkezelésről
Vissza kell vonni és át kell dolgozni az országos hulladékgazdálkodási tervet – jelentette be a parlament környezetvédelmi bizottságának ülésén Illés Zoltán (Fidesz) arra hivatkozva, hogy a hulladékgazdálkodási törvény értelmében jogszabályban kellett volna rögzíteni a kötelező feladatok sorrendjét, és csak az alapján lehetett volna hulladékgazdálkodási tervet készíteni. – Ez a dokumentum a már meglévő hulladékok kezelésére és nem a megelőzésre vagy a hasznosításra helyezi a hangsúlyt, s inkább a hulladéktermelő cégek érdekeit tükrözi – érvelt Illés. Orosz Sándor, a bizottság MSZP-s alelnöke viszont jónak tartja a tervezetet, amelyről úgy vélekedett: nagyon sok pénzbe fog kerülni annak végrehajtása, de azt az élet minőségének javítása érdekében nem lehet halogatni. Leszögezte, hogy a feladatok finanszírozásának már a készülő költségvetésben is meg kell jelennie. (MTI)

Az ökoturizmus napja
A turizmus világnapja alkalmából nyílt hétvégét és különféle programokat szerveznek e hét végén a hazai nemzeti parkokban. A szeptember 27-i világnap évenkénti megtartásáról az 1975-ben megalakult Idegenforgalmi Világszervezet (WTO) döntött. A jeles nap minden évben egy-egy témakör köré szerveződik, ennek értelmében idén az „Ökoturizmus – a kulcs a fenntartható fejlődéshez” szlogent választották. Mint ismert, az ökoturizmus az idegenforgalomnak az az ága, amely szemléletében egyesíti a természetjárás, a környezetvédelem és a helyi gazdálkodás szempontjait. (greenfo.hu)

Az elektromos autónak befellegzett?
A Ford Motor Company bejelentette, hogy leállítja az elektromos járművek egyesült államokbeli forgalmazását, és bezárja a Think City nevű elektromos autó norvégiai üzemét. A Ford szerint túl kicsi az elektromos járművek piaca, a környezetvédők szerint viszont az amerikai autógyártók tudatosan akadályozzák az elektromos járművek fejlesztését és terjesztését. A Ford szóvivője, Carolyn Brown leszögezte: a vállalat elkötelezett marad az alternatív meghajtású rendszerek mellett, és a hibrid – gáz és elektromos –, valamint az tüzelőanyag-cellás fejlesztésekre figyel a jövőben. (zoldmagazin.com)

Alvó hörcsögök hátráltatják a munkát
Alvó hörcsögök hátráltatják a Mainzban tervezett ZDF-médiapark megépítését. A Focus hírmagazin jelentése szerint azért késik a százmillió eurós televíziós beruházás, mert a médiaparknak kiszemelt területen élő mezei hörcsögök védett állatok. A hörcsögöket ezért át kellene telepíteni, amihez előbb be kellene fogni őket és pontos „leltárt” készíteni róluk. A hörcsögök épp téli álmot alszanak, emiatt még lábujjhegyen járva sem szabad őket háborgatni. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.