Roadshow Schmitt Pállal
XIII. KERÜLET. Neves zenészekkel, együttesekkel roadshow érkezik holnap 10 órakor vizafogói Párkány utca 22. számú ház előtti parkba. A rendezvény fő vendége Schmitt Pál független főpolgármester-jelölt. Fellép Auth Csilla, Zoltán Erika és tánckara, Varga Miklós, a Romantic együttes,
az R-port együttes, valamint Kiki
és az Első Emelet. (MN)
Lakásvásár a Körcsarnokban
BUDAPEST. A fővárosi és a város környéki lakásépítési kínálatot mutatja be a ma 14 órakor a Körcsarnok épületében megnyíló lakásvásár. A Magyar Ingatlanszövetség, a Magyar Lakásépítők Országos Szövetsége, valamint az Ingatlan és Befektetés magazin közös rendezvényén ötven kiállítási standon száz kiállító ad információkat az új lakások építéséről, értékesítéséről,
a hitelezési és biztosítási lehetőségekről. A lakásvásár szombaton és vasárnap is látogatható reggel 9 óra és 18 óra között. A rendezvény első napján szakmai konferenciát és vitafórumot tartanak ingatlanfejlesztési cégek és önkormányzatok részvételével. (MTI)
Átutalták a pénzsegélyt a prágai testvérkerületbe
I. kerület. Hétfőn Magyarországra látogat Prága I. kerületének képviseletében Helmeczy József, aki a hagyományos szakmai egyeztetések mellett átveszi azt az oklevelet, amely dokumentálja, hogy Budapest I. kerülete tízezer eurónak megfelelő összeget, két és fél millió forintot ajánlott fel
árvíz sújtotta prágai testvérkerületének. Mint emlékezetes, a polgármesteri kezdeményezés közvetlenül
az árvízkárok keletkezésekor megszületett, a pénzt már át is utalták Prágába. (MN)
Schiffer András egyetértett Szijjártó Péterrel az USA–EU vámmegállapodásról, majd keményen ölre ment Fodor Gáborral
