Tegnapi megbeszélésén a mozgáskorlátozottak esélyegyenlőségének megteremtését hangsúlyozta Schmitt Pál független és Gy. Németh Erzsébet MSZP-s főpolgármester-jelölt a Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesületének vendégeként. A szervezet elnöke, Jelli Magdolna közölte, hogy meghívták Demszky Gábort és Csurka Istvánt is, ám előbbi nem fogadta el a meghívást, utóbbi pedig a megbeszélés előtt röviddel teendőire hivatkozva lemondta a találkozót.
A polgári erők által támogatott jelölt szerint nem pártszimpátia kérdése, hogy egy főpolgármester mennyit segít a kultúra, a közlekedés, illetve a sport területén a mozgássérülteknek. Megválasztása esetén mindent megtesz azért, hogy 2005-ig megteremtsék a fővárosi járdák és középületek akadálymentesítését. Gy. Németh Erzsébet a BKV-járművek átalakítására tett ígéretet.
Schmitt Pál egyébként tegnap levelet írt László Csabának, amelyben személyes találkozót kezdeményez a pénzügyminiszterrel „a következő esztendők kiegyensúlyozottabb munkakapcsolatának kialakítása céljából”, valamint azért, hogy eszmecserét folytassanak a fővárost érintő fejlesztési elképzelésekről.
A Tárki és a Századvég legfrissebb politikus-népszerűségi felmérésében Schmitt Pál független főpolgármester-jelölt Demszky Gábort is megelőzte népszerűségben. Az ezerfős mintán végzett országos kutatás szerint Mádl Ferenc, Medgyessy Péter és Dávid Ibolya után Schmitt a negyedik legnépszerűbb politikus. Demszky a hatodik helyen áll, míg Gy. Németh Erzsébet csak a tizenhetedik a listán.
Segítenék a mozgáskorlátozottakat
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!