Seselj riasztó sikere

Sebestyén Imre
2002. 09. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerbia három legnagyobb városában – Belgrádban, Újvidéken és Nisben – tartott választási nagygyűlést a három legesélyesebb szerbiai elnökjelölt: Miroljub Labusz, Vojiszlav Kostunica és Vojiszlav Seselj. Ám ha abból következtetnénk, hogy melyik jelölt hány polgárt vonzott az említett városok központi terére, akkor a sorrend az előbbinek éppen a fordítottja. Újvidéken ugyanis több mint húszezren vonultak ki Seselj támogatására. Kostunica belgrádi kampányzáró tömeggyűlésén ötezerrel kevesebben jelentek meg, pedig a főváros négyszer nagyobb a tartomány székvárosánál. A Nisben kampányoló Labusz beszédére viszont alig tízezren voltak kíváncsiak.
Ha a nagygyűlésen részt vevő tömegből következtetnénk, akkor a választások legesélyesebbjének kiálthatnánk ki a szélsőséges nézeteiről hírhadt Seseljt, aki ellen még vizsgálatot is folytat a hágai törvényszék, amely természetesen vádemeléssel is végződhet. Szerencsére a közvélemény-kutatások más eredményt mutatnak, s Seseljt folyamatosan a harmadik helyre teszik. Harmadik helyen volt akkor is, amikor 10 százalékos támogatottságot jeleztek, harmadik helyen van most is, amikor már a 16 százalékot is meghaladta. A legfrissebb adatok szerint ismét Kostunica vette át a vezetést 33 százalékkal. Labusznak két százalékkal van kevesebbje a Társadalomtudományi Intézet adatai szerint.
Közben újabb támogató üzenet érkezett a schveningeni fogdából Seseljnek. Milosevics – akinek éppen ma folytatódik a pere – sok sikert kívánt a radikális vezérnek, a „hazafias erőket” pedig ismét Seselj támogatására szólította fel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.