Szükség van turisztikai törvényre

Hunyor Erna
2002. 09. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szeptember lehet az első olyan hónap az idén, amely az eddigieknél jobb turisztikai eredményeket hozhat – mondta Budai Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) turizmusért felelős helyettes államtitkára tegnap az Országgyűlés idegenforgalmi bizottságának ülésén, ahol a bizottság tagjai döntöttek arról: csak jövő hétfőn tárgyalják az egyszerűsített vállalkozói adóról, valamint az adókról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvényjavaslatokat.
Budai Zoltán közölte: a szeptemberi javulás oka egyrészt, hogy a tavaly szeptemberi adatok viszonylag alacsonyak voltak a terrortámadás miatt, másrészt az idén az Európai Diabétesz Társaság Budapesten rendezte kongresszusát, amely miatt a főváros hatvan kilométeres körzetében megteltek a szálláshelyek. Véleménye szerint 2003 első negyedévében állhat viszsza a turizmus forgalma „az eredeti kerékvágásba”.
Bánki Erik fideszes képviselő elmondta: nem tapasztaltak drámai visszaesést azok a balatoni turisztikai vállalkozások, amelyek magas színvonalú szolgáltatásokat kínálnak. Herényi Károly (MDF) azt kifogásolta, hogy hiányzik az ágazatból egy megfelelő minőségbiztosítási garanciarendszer. Kovács Ferenc (Fidesz) véleménye szerint inkább az egész ágazatot szabályozó turizmustörvény hiánya látszik. Hangsúlyozta, hogy hiányzik a nagykereskedők jelenléte az ágazatból.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.