Thomas Jefferson igazsága

Miután a Medgyessy-kabinet az elődje által megtermelt osztogatáson és a mindennapi leleplezéseken túl gyakorlatilag nem kormányoz, ezért a baloldali pártok látható örömmel vetették magukat Orbán Viktor legutóbbi EU-bővítéssel kapcsolatos kijelentésére. Látható, hogy az adott jelre megindult vadászati szezon egyik legnagyobb „vadja” a volt miniszterelnök, akit szívesen festenének le mint az uniós csatlakozást ellenző populistát. Borítékolható, ha egy következő nagygyűlésén az egykori miniszterelnök azt jelentené be, hogy az ég kék, akkor ezen háborodnának fel sokan, hiszen Hitler vagy Mussolini biztosan mondott valami hasonlót. Ráadásul Torgyán József és Csurka István parlamentből történő kihullása óta a magyarországi baloldal látható zavarban volt, vajon kitől, mitől menthetné meg a természetesen most is veszélyben forgó magyar demokráciát. Annak ellenére aggódik, hogy a polgári kormány miniszterelnöke pusztán néhány evidenciára hívta fel a közvélemény figyelmét.
A volt kormányfő nyilatkozatában meghúzódó első állítást nehéz lenne vitatni, miszerint csak akkor van értelme csatlakoznunk az Európai Unióhoz, ha a belépés valóban nemzeti érdekeinket szolgálja. Nem lehetnek illúzióink, Brüsszelben a kemény érdekérvényesítés a természetes, ha saját céljainkat nem képviseljük határozottan, ezt helyettünk senki sem teszi meg. Már csak tárgyalástaktikai szempontból is problematikus „az EU-tagságunknak nincs alternatívája” hozzáállás, hiszen ez azt jelentené, hogy Magyarország Brüsszel bármilyen – akár súlyos gazdasági vagy társadalmi következményekkel járó – követeléseit is köteles lenne ellenkezés nélkül elfogadni. Márpedig úgy tűnik – a közvetlen mezőgazdasági támogatások vagy a strukturális alapok ügyében – a tizenötök éppen a leendő tagok kontójára óhajtanak takarékoskodni. Ráadásul az alternatívátlanság hangoztatásával felesleges úgy tenni, mintha felvételünkkel az EU szívességet tenne Budapesttel, s a bővítés ne lenne legalább annyire érdeke a tagoknak, mint a tagjelölteknek.
Sajnos Orbán Viktornak abban is igaza van, hogy a polgári oldal csak akkor bízhat a baloldallal kötött megállapodások betartásában, ha azt kemény politikai és jogi garanciákkal bástyázta körül. Legkésőbb az úgynevezett Bruhács-ügy óta egyértelmű, hogy az MSZP és az SZDSZ bármilyen megegyezést hajlandó azonnal felrúgni, ha attól előnyt remélhet és azt büntetlenül megteheti. Mára már a leghiszékenyebbek is tudják, mit ér Medgyessy Péternek a miniszterelnök-jelöltek vitájában tett azon ígérete, hogy győzelme esetén a baloldali kormány elődje minden törvényes szerződésben foglalt kötelezettségét teljesíti. Márpedig a magyar alkotmányosságban szinte a csak a kétharmados törvények jelentik azokat a parlamentáris eszközöket, melyekkel az ellenzék választóinak érdekeit képviselheti. Az obstrukció tekintetében – ha a polgári erők erre törekednének – a jelenleg hatalmon lévő pártok ellenzéki korukban kiváló tanítómesterei voltak a jobboldalnak. Éppen ezért nehezen vehető komolyan Kovács László vagy Medgyessy Péter közepes színészi alakítással előadott műfelháborodása. Gondoljunk csak az EU-csatlakozási tárgyalások audiovizuális fejezetének négy esztendőn keresztül történő hősies blokkolására, melynek mondvacsinált oka a médiakuratóriumok ellenzéki helyeinek betöltetlensége volt. Pedig már akkor is tudni lehetett, hogy a baloldali pártok azért nem töltötték be e posztokat, mert ezek lebegtetésével hitelesítették kül- és belföldön a veszélyben a sajtószabadság kezdetű örökzöld slágerüket. E tények ismeretében Szanyi Tibornak nem kevés cinizmus kellett 2001 decemberében az Aktuálisban tett nyilatkozatához – akkor a jelenlegi földművelési államtitkár éppen az EU-ügyekhez értett –, miszerint Magyarország pozíciót veszített a bővítési tárgyalásokon. E kijelentését az „EU-szakértő” arra alapozta, hogy Magyarország már csak holtversenyben az első, ami a lezárt fejezetek számát illeti. Egyértelmű az is – gondoljunk csak a már említett audiovizuális fejezet lezárásához szükséges kétharmados törvénymódosításra –, hogy a polgári pártok egyetlen ellenzékből tett gesztusát sem honorálta a baloldal. Ilyen körülmények között a választóikkal szembeni felelősség is azt diktálja, hogy csak valódi garanciák megléte esetén támogassa a Fidesz és az MDF a csatlakozáshoz nélkülözhetetlen alkotmánymódosításokat.
Első tettei alapján nem könnyű eldönteni, hogy mit tekint a Medgyessy- kabinet valódi feladatának a csatlakozási tárgyalásokon: a magyar érdekek brüsszeli vagy az uniós érdekek magyarországi képviseletét. Hiszen azt csak a hatalom legbelső köréhez tartozók tudják, hogy a Széchenyi-terv megfojtásában, az e célra félretett források szétszórásában, a földtörvény erőszakolt módosításában milyen tényezők játszottak szerepet. Az osztogatáson túl mennyiben járultak e döntéshez a külföldi elvárások, valamint a politikai és gazdasági konkurencia anyagi alapjai felszámolásának szándéka. A következmények viszont könnyen beláthatók, a magyar vállalkozói réteg ellehetetlenítése szinte behozhatatlan hátrányba hoz majd bennünket az unió piacán, ahol kegyetlen verseny tombol. Ezt most a kampány hajrájában ismét megtapasztalta Gerhard Schröder, miután a saját nemzeti érdekeit követő állami francia távközlési cég, a France Telecom kivonult a német mobilszolgáltató Mobilcomból. A Mobilcom azonnali felszámolását, mely közel hatezer munkahely megszűntét jelentette volna, csak egy gyors, mintegy 400 millió eurós állami kötelezettségvállással tudta a szövetségi kormány elkerülni.
Orbán Viktor világos feltételeket szabott – jellemző, hogy megállapításaival érdemben alig foglalkoztak –, mikor tudják a polgári erők jó szívvel támogatni Magyarország uniós csatlakozását. Egy Thomas Jeffersonnak tulajdonított mondás szerint egy patriótának készen kell állnia arra is, hogy saját kormányával szemben is megvédje a hazáját; úgy tűnik, ez az aforizma találóan írja le a jobboldal feladatát napjaink Magyarországán.
A szerző történész