A jövő nem száz napokból áll napokból áll

Hírösszefoglaló
2002. 10. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Önbecsülésre és önbizalomra van szüksége a polgári, nemzeti oldalnak ahhoz, hogy meg tudja nyerni az önkormányzati választásokat – erről Orbán Viktor beszélt tegnap Szécsényben, egy lakossági fórumon. A volt kormányfő kifejtette: a polgári nemzeti tábor egységesebb, mint valaha volt. Utalt rá: míg 1994-ben az MSZP kétharmados többséget szerzett a parlamentben, ma mindössze tízmandátumos többsége van. A volt miniszterelnök a Medgyessy-kormányzat eddigi tevékenysége kapcsán rámutatott: nincs a világon olyan kormány, amely 50 nap alatt képes lenne megtermelni 320 milliárd szétosztható forintot.
Orbán arra kérte a fórum résztvevőit, hogy a szétosztott 320 milliárd forintra úgy tekintsenek, mint a saját munkájuk eredményére, és ne úgy, mint a hivatalba lépett új kormány ajándékára, mert – mint fogalmazott – ennek a pénznek az előállításához a kormánynak nincs semmi köze. A politikus a száznapos programok bírálataként azt mondta: nem lehet rákényszeríteni egy országra, hogy egyik száz napról a másikra bukdácsoljon.
Orbán Viktor hozzátette: ha nem mondják el világosan az üzleti világnak, hogy milyen tervek vannak, akkor a gazdaság nem mozdul.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.