A stabilitás megrendített mítosza

A véres moszkvai túszdráma tovább rontotta a békés rendezés amúgy is csekély esélyeit Csecsenföldön. A lapunknak nyilatkozó moszkvai szakértők rövid távon nem látnak kiutat a jelenlegi helyzetből, és az amerikai út követésére, a fellépés keménységének fokozására számítanak. Ehhez kedvező nemzetközi környezetet biztosít, hogy a semmivel sem igazolható terrorakció után a világban megnövekszik a rokonszenv Oroszország iránt.

Elnökségének egyik legnagyobb kihívása most a szakadárok radikalizálódása miatt érte a három évvel ezelőtt éppen a csecsenföldi háború hullámán a hatalomba emelkedett Vlagyimir Putyint. Moszkva szívében végrehajtott támadásukkal a terroristák a legérzékenyebb ponton mértek csapást az elnökre. A merénylet ugyanis az ország stabilitására, területi integritásának helyreállítására, a központi kormány tekintélyének megszilárdítására épülő mítoszt igyekezett széttörni. Mint Andrej Rjabov, a moszkvai független politikai elemző központ munkatársa rámutatott, ez a túszszedés elbizonytalanítja az embereket, s azzal a veszéllyel jár, hogy elűzi az elmúlt két évben a rendbe vetett megerősödött reményeiket. A speciális egységek határozott, az adott körülmények között sikeresnek mondható, a nagyobb vérontást mégiscsak megelőző fellépése ugyan visszaadta a hitet, a dolgok azonban alakulhattak volna sokkal rosszabban is. Tény ugyanis, hogy egy-egy pillanatra felvillant a Jelcin-érában megélt instabilitás visszatérésének veszélye. A politológus szerint Putyin ezt a kritikus helyzetet a körülményekhez képest jól megoldotta, kíméletlenül szembe kell néznie azonban csecsenföldi politizálásának kudarcával.
Az intézet másik, a csecsen kérdésben elismert szakértője, Alekszej Malasenko azt emeli ki, hogy ez az akció igazából nem használt senkinek. Moszkvának, illetve Putyinnak azért ártott, mert rávilágított gyengeségére, arra, hogy nem tudja megoldani a csecsen helyzetet. Csapás ez ugyanakkor a szeparatisták ellenállására is, hiszen a mostanihoz hasonló, semmivel sem igazolható terrorcselekmények ellenszenvet keltenek a világban, ráadásul szabad kezet adnak a Kremlnek a kemény fellépéshez.
A csecsenföldi helyzettel kapcsolatban Malasenko arra hívja fel a figyelmet, hogy a helyzet ma rosszabb, mint korábban. A mostani ősz ugyanis égbe kiáltóan különbözik az előzőktől, amikor a nyári harci cselekmények lecsendesedtével, úgy szeptember–október táján szokásosan megkezdődött a tárgyalások időszaka. Idén ugyanakkor – utal az orosz helikopterek lelövésére, Ruszlan Gelajev kitörésére a Pankiszi-szorosból, s ezzel párhuzamosan a szövetségiek tisztogatásainak fokozódására is – szemmel láthatóan megnőtt a katonai aktivitás. A szakértő ennek okát egyrészről abban látja, hogy az erők nem konszolidálódtak Aszlan Maszhadov elnök körül, s érezhető a radikalizálódás körükben. Másrészt a csecsenek nagyon felbátorodtak, látva, hogy Oroszország képtelen a katonai rendezésre. A moszkvai terrorakció tehát Malasenko szerint a feszültség nyilvánvaló növekedésének csak egyik jele.
A katonai, az erőre alapuló megoldás újabb kudarca nyilvánvalóvá teszi, hogy a csatatér helyett immár a tárgyalóasztalnál kellene sikereket elérni. Ezt látja Putyin is, utal az elmúlt hónapokban érzékelhető tapogatózásokra Andrej Rjabov, hozzátéve, hogy az elnököt a jó év múlva sorra kerülő választások is a konszolidálás, az eredmények felmutatása felé lökik. A moszkvai terrorakció után azonban – jegyzi meg a politológus – aligha alkalmas most erre a hangulat. A közvélemény ugyan egyértelműen támogatná a béketárgyalásokat, a konfliktus lezárását, a túszszedés azonban érthetően megerősítette a kemény leszámolás híveit. Ráadásul a gyengeség jeleként értékelnék Putyin részéről – aki következetesen kiállt amellett, hogy a csecsenekkel nem lehet megegyezni –, ha most kompromisszumokra hajolva közeledne a szeparatistákhoz. A katonai megoldás zsákutcába jutása után Putyinnak előbb-utóbb mindenképpen le kell ülnie a csecsenekkel, most azonban erre pszichológiai szempontból nem alkalmas a légkör, jegyzi meg Alekszej Malasenko is. A szakértő szerint komoly előrelépésre a tél vége, de inkább tavasz előtt nem lehet számítani.
Nagy kérdés a szakértők szerint azonban, hogy kivel lehetne egyáltalán megegyezni? Mindkét felet sújtó probléma ugyanis, hogy a lázadó köztársaságban nem konszolidált a helyzet, és a csecsenek nem tudnak egy bármit is garantálni képes vezetőt kiállítani. Rjabov úgy véli, a terrorakció után Maszhadov erre még kevésbé alkalmas, mint előtte, s egyelőre nem marad más út, mint a kemény fellépésé. Malasenko is úgy véli, hogy a megválasztott csecsen elnök megnyilatkozásai ellenére erősen kétséges szerepet játszott a túszdrámában, s minden bizonnyal tudott az előkészületekről. Ugyanakkor szerinte csakis az ellenséggel lehet megegyezni a későbbiekben bármiről, s értelmetlen másodrendű alakokkal tárgyalni. Maszhadovval azonban most semmiféle párbeszéd nincs, s Moszkva elfogatási parancsa érvényben van vele szemben. A szakértő nem tartja teljesen megalapozottnak azokat a kifogásokat, hogy a csecsen vezetővel azért nem lehet tárgyalni, mert az nem uralja a helyzetet Csecsenföldön. Mint aláhúzza, Maszhadov a csecsenek választott vezetője, igaz, valóban nem Leninhez vagy Napóleonhoz hasonlítható vezér. Hatalma hagyományosan az erők egyfajta egyensúlyán alapul – mellette jelenleg a két erős ember Samil Baszajev és Ruszlan Gelajev –, s a harctéri parancsnokok lényegében önállóan cselekednek. Jobb híján tehát vele kell majd próbálkozni, hiszen csak ő lehet képes bármilyen egyezséget garantálni, véli Alekszej Malasenko.