A svábhegyi csillagvizsgáló

A gellérthegyi „csillagda”, melyet a XIX. század elején alapítottak, 1848–1849-ben súlyosan megsérült, a különböző csillagászati eszközök szétszóródtak, elkallódtak, az épület szerkezete megrongálódott. Országunknak a budai obszervatóriumon kívül mindössze egy csillagvizsgálója volt, Konkoly-Thege Miklós ógyallai intézménye, amelyet a trianoni szerződés után elveszítettünk. A kultuszminisztérium 1919-ben értesítette az ógyallai intézmény vezetőjét, hogy a műszereket szállíttassa Budapestre, még mielőtt az újonnan alakult csehszlovák vezetés megakadályozná ezt. A csillagvizsgáló háromfőnyi személyzete (Tass Antal megbízott igazgató, Terkán Lajos obszervátor és Hofmann Ernő asszisztens) leszerelte a műszereket, amelyek 1919. január 6-án szinte az utolsó Magyarország felé haladó vonattal érkeztek meg Budapestre. A főváros 1920-ban egy 8 holdas svábhegyi területet jelölt ki az új csillagvizsgáló számára. A kormány ekkor már megépítette a meridiánházat és a nyolchüvelykes refraktor befogadására alkalmas kupolát a területen. A kormánytagok egyöntetűen támogatták a vizsgáló tervét, a megvalósítás mégis Klebelsberg Kunó kultuszminiszter nevéhez köthető. Klebelsberg elkötelezettségét jelzi, hogy 1923-ban megalakult a Stella Csillagászati Egyesület, amelynek a kultuszminiszter lett az elnöke. Klebelsberg 1923. november 3-án az egyesület előkészítő bizottsági közgyűlésén kifejtette: „Nem akarjuk, hogy a természettudományok e másik ágában is töröljenek bennünket a számottevő nemzetek sorából; nem akarjuk, hogy ezen a téren is kikapcsolódjunk a nemzetközi tudományos munkából.

Hiszen nemzeti büszkeségünk, hogy például a csillagok színképtípusának megállapítására a potsdami és az amerikai Harward-csillagda a mi ógyallai csillagvizsgálónkkal társult.” 1921-ben elkészült az egyik kisebb kupola és a passzázsház. A tudományos munkát hátráltatta az a tényező, hogy a legtöbb munkatárs nagyon messze lakott az intézettől. 1926-ban azonban elkészült a főépület, ahol nemcsak irodákat, laboratóriumokat, dolgozószobákat, mechanikai műhelyeket és könyvtárat alakítottak ki, de a munkatársaknak és családtagjaiknak is jutott bőven hely. Ebben az évben megkezdődött a második kis kupola építése is, és elkészült a közel 10 méter átmérőjű nagykupola. Sváb Gyula építész, a csillagvizsgáló tervezője az egyesület kérésére egy olyan nagyméretű obszervatóriumot alakított ki, ahol évtizedekkel később a megnövekedett létszámú szakembergárda is kényelmesen elfért. A nagykupolában helyezték el a vizsgáló legkorszerűbb eszközét, a 60 centiméteres tükrös teleszkópot, amelyet még az első világháború előtt rendeltek meg a Heyde cégtől. A teleszkópot a szakemberek 1928 május–júniusában szerelték be, s ezzel az obszervatórium ismét a legjelentősebb európai csillagvizsgálók közé került. A távcső segítségével az 1930-as években a kutatók harmincöt új kisbolygót fedeztek fel. Az intézményt 1934-ben az állam a tudományegyetemnek ajándékozta, 1951. február 1-je óta pedig a Magyar Tudományos Akadémia Svábhegyi Csillagvizsgálója néven ismert. (O. E.)