A túszul ejtett világ

Szeptember 11. után jó egy évvel a világ ismét egyenes adásban nézhetett szembe önmagával. S a túszejtők kimért kegyetlenségét, a fogvatartottak százai vagy a hozzátartozók kétségbeesett kínlódását, végül az elkeseredett ostrom képeit látva elszörnyülködhetett azon, hogy hová jutott az emberiség. Az erőszak, a terror tombol mindenütt, amelynek ugyanúgy túszai vagyunk mindannyian, mint azok a szerencsétlenek ott a moszkvai Melnyikov utcában. A dráma három napja alatt elgondolkodhatott azon is mindenki, hogy miközben a világ egy éve egyfolytában a terrorizmus elleni harcról beszél, a helyzet csak rosszabb lett szeptember 11. óta. Felbátorodott az emberiség rosszabbik énje. A moszkvai képeken sem nagyon lepődhettünk meg, hiszen azokat az elmúlt hetekben felvezették a palesztin területeken, Izraelben, Jemen partjainál, a Fülöp-szigeteken, Balin vagy éppen Csecsenföldön történtek. Ordít e felsorolásból, hogy míg az egyik oldalon a szegényeket felemelni, a sorsukon változtatni akarók, a vallási fanatikusok, a függetlenségért harcolók gyáván a terror mögé bújnak, addig a döntéshozók ugyancsak rossz úton járva az okok felszámolása helyett szintén csak a hadianyag felhalmozásán gondolkodnak.
A Moszkvában történtek ismét csak szomorúan példázzák az elmondottakat. A csecsenek ölnek, embereket rabolnak, túszokat ejtenek ügyük, az Oroszországtól való függetlenség, a muzulmán állam megteremtése érdekében, de hullákon gázolnak át a terror elleni háború nevében a szövetségi katonák is. Az erőszak azonban sohasem segíti elő semmilyen cél elérését. Puskák, bombák, ártatlan életek kioltása sohasem hoz igazságot. Az oroszok kétszáz éve nem jutnak egyről kettőre a Kaukázusban, cinkoporsókban térnek haza a katonák, s a Kremlt is nyomasztja a kérdés rendezetlensége. A csecsen terroristák akciója is csak aláásta azonban azokat a célokat, amelyeket állítólag el akartak érni. Movszar Barajev függetlenség zászlaját lobogtató, valójában ezzel az eszmével visszaélő fanatikus bandája hasonlóan más, ellenőrizhetetlen alakulatokhoz a csecsen ügytől inkább csak eltántorította a világ jóérzésű felét, miközben mellesleg helyzetbe hozta Oroszországot. A moszkvai túszszedők hiába világítottak rá könyörtelenül Putyin gyengeségére, sebezhetőségére, a rendszer korruptságára, a biztonság hiányára, tettükkel egyben megoldást is kínáltak az orosz elnöknek. Minden eddiginél jobban a terrorizmus elleni nemzetközi szövetségbe betonozták ugyanis Oroszországot, növelve ezzel presztízsét a világban. Ez pedig az általános trend szellemében még inkább a rendpártiság erősítése felé löki Putyint, s ugyanolyan felhatalmazást ad számára a terrrorizmus elleni harcban, mint az Egyesült Államoknak.
Sok jóra továbbra sem számíthatunk, sem Oroszországban, sem pedig a világ többi részén. Moszkva gyakorlatilag már szeptember 11. után szabad kezet kapott Csecsenföldön, bár – mint a mostani túszdráma is igazolja – élni nem nagyon tudott ezzel. Most még inkább felé fordul a világ rokonszenve, míg az al-Kaidával összefüggésbe hozható csecsenek mögül szép lassan elolvad az erkölcsi támogatás. Egyre inkább az olyan terrorista csoportok közé sorolják őket, mint Oszama bin Laden szervezete, a Hamász, a Hezbollah vagy a Dzsamáa Iszlamija. Mindez persze megintcsak nem vezet sehova, legfeljebb megszilárdítja a frontokat. A nagyhatalmak asszisztálása mellett ugyanúgy gennyesedik el a seb, mint a világ hasonló térségeiben, amelyek így szükségszerűen válnak az iszlám radikalizmus utánpótlásbázisaivá.
Mi pedig tehetetlenül várhatjuk, hogy hol csap le ismét a vak gyűlölet. Jobb esetben csak a képernyők előtt kell ismét szembenéznünk egyfelől gyarlóságunkkal, másfelől kiszolgáltatottságunkkal. A terror hétköznapi elburjánzása azonban sajnos egyre növeli annak az esélyét, hogy személyesen is szenvedő részesei lehetünk az erőszak tombolásának. Az elmúlt napok képei ezért végre már felébreszthetnének bennünket!