Akció

2002. 10. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahogy szalad az idő, úgy lesz egyre szociáldemokratább a Magyar Szocialista Párt – legalábbis az MSZP szerint. Ha élne még jó Tinódi Lantos Sebestyén oknyomozó lantos, már fogalmazná is a vonatkozó refrént: „A múltat végképp eltörölni…”
Nem fogjuk eltörölni a múltat, kedves Kovács László elvtárs! A múltra emlékezni fogunk, egyébiránt azért találták ki a történelmet mint tantárgyat.
Annak a szociáldemokrata pártnak a trikójába szeretnének most beöltözni Kovács bácsiék, akiknek legjobbjait (csak a legjobbjaikról beszélek, a hitványakról szó se essék) ők maguk zárták tömlöcbe, ÁVH-verőházba, Recskre, Gulágra.
Épeszű ember nem veszi be ezt a szociáldemokrata dumát. Csak most éppen ez a divat. Erre van kereslet. Biznisz iz biznisz.
Kovács Laci bácsiék hibbantnak nézik a magyar nemzetet.
Nem vagyunk azok. Hátrafordulunk, visszapillantunk a magunk történelmébe, és rá fogunk döbbenni, kik voltak azok, akik erővel, izommal, gumibottal szétverték az igazi szociáldemokráciát, amelyről most kenetteljes szózatokat fabrikálnak.
Ugyan már, szocialista fiúk! A ti jegyetek már lejárt, a következő megállóhelyen le kéne szállni, ez a névcseretrükk leharcolt ázsiai módszer. Értelmesebb ember a magyar, mint gondolnátok. Meg az emlékezete is éles. Azt a szociáldemokrata trikót, amit most ti tisztára szeretnétek mosni, Ágnes asszony sem tenné patyolattá. (Még az Ariel sem.) Vannak mocskok, amik megmaradnak, nyomuk megkövül.
De ha mégis fölveszik Kovács elvtársék a szociáldemokrata szvettert, akkor meg a szó – szociáldemokrata – veszi el hitelét, lufi lesz, mint amilyet Pa-Dö-Dőék szoktak eregetni az SZDSZ-bulikon, százhúsz ember előtt…
Ébresztő, Magyarország!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.