Követve az európai tőkepiaci trendet, 2,2 százalékkal erősödött tegnap a Budapesti Értéktőzsde indexe. Az ötmilliárd forintot alig meghaladó forgalomhoz legnagyobb mértékben az OTP járult hozzá, s a bankpapír kurzusának három százalékot meghaladó javulása az index emelkedésében is döntő szerepet játszott. A pesti börze zárásáig Frankfurtban 2,3 százalékkal, Párizsban 2,1 százalékkal, Londonban pedig átlagosan 0,64 százalékkal erősödtek a részvényárak. Az amerikai piacok szintén nyereséggel nyitottak, de a kereskedés első órája után a Dow Jones fél százalékkal, a Nasdaq Composite 0,2 százalékkal került a pénteki záróértéke alá.
A magyar vezető papírok közül az OTP és a Mol három és fél százalékkal drágult, a Matáv záróára 2,8 százalék nyereséget tartalmazott. A negyedik blue chip, a Richter kurzusa mindössze 0,2 százalékkal javult, azonban ezzel is felülmúlta a két százalékkal gyengülő szektortársát, az Egist. A nap nyertese a 44 millió forintos forgalomban 5,6 százalékkal felértékelődő Pannonplast volt, a vesztesek közül a négy százalékkal visszacsúszó Nabi érdemel figyelmet.
Személyi és szervezeti változások valóban lesznek a Budapesti Értéktőzsdén, de létszámcsökkentésre nem készülnek – derült ki a BÉT tegnap kiadott közleményéből. Az átszervezés nem költségtakarékosság miatt szükséges – szögezi le a közlemény –, hiszen a közelmúltban rt.-vé alakított BÉT az idei pénzügyi tervét várhatóan 173 millió forinttal teljesíti túl. Az előirányzott 223 millió forint veszteséggel szemben ötvenmillió forint hiány várható. A vártnál jobb gazdálkodás a terven felül teljesülő üzleti forgalom bevételeinek, az internetes jelentési rendszer bevezetésének, valamint a KELER-ben lévő részesedés után várható osztaléknak tulajdonítható. A szervezeti átalakítás részleteit a következő igazgatósági ülést követően, november 5-én ismerteti a BÉT vezetősége – áll a közleményben.
Őrült összegért igazol az Arsenal és a Manchester United
