Békülékeny kancellári vizit Párizsban

2002. 10. 02. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újraválasztása óta első ízben látogatott tegnap Párizsba Gerhard Schröder. A vizit nem csak azért érdemel kiemelt figyelmet, mivel meglehetősen aktuális témák kerültek terítékre (Irak, az Európai Unió bővítése, valamint az utóbbi időben némileg hűvössé vált német–francia kapcsolatok), hanem azért is, mert közvetlenül megválasztása után a német kancellár – szakítva a diplomáciai tradíciókkal – először nem Jacques Chirackal, hanem Tony Blairrel találkozott.
Franciaország azonban akkor és azóta is meglehetősen megértőnek mutatkozott. Párizsban a jelek szerint ugyanis megértik, hogy a fagyossá vált amerikai–német viszonyban London egyfajta közvetítő, ha úgy tetszik, híd szerepét játszsza majd és ezért volt a nagy sietség. Gerhard Schrödernek valószínűleg most minden európai szövetségesre szüksége van, Amerika ugyanis – ahogy Németországban mondják – még mindig „hideg vállát” mutatja a kancellárnak. Washingtonban nem felejtik el, hogy a választási kampányban Schröder többször kizárta a németek részvételét egy esetleges iraki akcióban, és azt sem felejtik el, hogy az akkori igazságügy-miniszter Bush módszereit Hitleréihez hasonlította. Az amerikai elnök ezek után még gratulálni sem volt hajlandó. Nem úgy Jacques Chirac, aki meleg szavakkal üdvözölte Schröder újraválasztását.
Az egyébként már most bizonyos, hogy a két európai ország Irak-politikája sok hasonlóságot mutat. Franciaország ugyanis – amely vétójoggal rendelkezik az ENSZ BT-ben – kijelentette: nem támogat olyan akciót, amely nem bírja a világszervezet jóváhagyását. Berlinnek és Párizsnak azonban nemcsak Irak, hanem az EU-bővítésének ügyében is egyezségre kell jutnia. Július óta a két ország képviselői havonta egyeztetnek, hogy az EU decemberi koppenhágai csúcstalálkozójáig közös álláspontot alakítsanak ki – mindenekelőtt az unió mezőgazdasági politikájának finanszírozása körül kialakult vitában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.