Új lendülettel folytatódik november 1-jétől a Budapest kisvállalkozói hitelprogram, hiszen 2,5 milliárdos öszegű új alappal gyarapodnak a kis cégek kedvezményes támogatását szolgáló források. A keretösszegből fél-fél milliárdot a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA), illetve a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) áll, 1,5 milliárdot pedig a konstrukcióban részt vevő Polgári Takarékszövetkezet. A minisztérium belépése azért is érdekes, mert a tárca abból az egymilliárdos összegből juttat most pénzt – és ad mellé 50 százalékos kamattámogatást – a fővárosiaknak, amelyet eredetileg az (országos) MVA elakadt mikrohitelprogramjára bocsátott rendelkezésre a kormány múlt heti ülésén. A fővárosi finanszírozást koordináló Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) forrásai azonban nem fogytak ki, így a kis cégek támogatott hitelezése folyamatos volt. A BVK hitelprogramjánál a hírek szerint az eddigi 10-ről 15 millió forintra emelik az egy cég által felvehető kölcsön mértékét.
Nevelőszülőknél élő gyermekek gyűjtöttek meghatározó élményeket az ÁGOTA® Táborban
