Mélyponton van a magyarság, a jelenlegi kormány mindent megkaparintott, ekkora hatalma talán csak Gerő Ernőéknek volt 1956-ban – jelentette ki tegnap Csurka István, a MIÉP Hősök terén megtartott nagygyűlésén, több tízezer ember előtt. A politikus szerint ez a kormány bennünket áldozatról áldozatra hajszol, a magyarságot meggyötrők pedig diadalt diadalra halmoznak. Csurka István ugyanakkor bizakodásra okot adó fejleménynek tekintette, hogy milyen sok ember ment ki pártja rendezvényére, s úgy vélekedett: mindennap egyre többen és többen lesznek. A kommunista utódpárttal kapcsolatban megjegyezte: miért is kérjen bocsánatot az az ember, aki mindig nyer, s el tudja hitetni a tömegekkel, hogy nem az, aki volt. Az összes hazugsággal együtt bebújtak az Országházba, s onnan kiabálták ki, hogy legyen nemzeti egység – tette hozzá.
Megjegyezte azt is, hogy a kormányfő csak osonva mert kimenni a 301-es parcellához hajnalban, rejtőzködve elhelyezni a koszorúját. Mint fogalmazott: a magyar nép mindig hajlamos volt arra, hogy a könnyebb és az olcsóbb megoldást válassza. Inkább bujdosik saját hazájában, de előbb-utóbb a médiaterror ellenére a nemzet ki fogja mondani, hogy elég volt, hiszen téved a hatalom, ha azt hiszi, hogy mindenki az ő embere, aki rá szavazott.
Csurka a kormány túlhatalmáról
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!