Az utóbbi időben Magyarország a drágán gyártó országok közé tartozik, a bérszínvonal jóval magasabb, mint a többi kelet-európai országban, ez felvetheti annak a lehetőségét is, hogy a német vállalatok olcsóbb munkaerőt kínáló piacokat keresnek – mondta tegnap Wolfgang Priemer, a Német Gépgyártók Országos Szövetsége külgazdasági szekciójának vezetője, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési (ITDH) Kht. üzletember-találkozóján. Mint jelezte: természetesen nemcsak a költségek, hanem a beszállítói megbízhatóság, a minőség, a határidő és a szakképzett munkaerő is fontos, ezek tekintetében pedig Magyarország megbízható partner. Éppen ezért egyre nagyobb súlyt kap az együttműködésben a magasan kvalifikált szellemi munka kihasználása, a kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenység elterjedése. Ezt bizonyítja, hogy egyre több német cég telepíti k+f központját Magyarországra. Wolfgang Priemer kiemelte, hogy az üzletember-találkozóra eljött nyolc német cég szakemberei konkrét megállapodásokat is szeretnének kötni, elsősorban a gépiparral, a gépgyártással foglalkozó magyar vállalatokkal, illetve a fémipari beszállításra alkalmas cégekkel.
Gombai-Nagy Károly, az ITDH igazgatója jelezte, hogy a Németországba irányuló magyar export az idei év első hét hónapjában 7609 millió euró, az import 5544 millió euró volt. A kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokban a gépi berendezések képviselik a legnagyobb arányt.
Szijjártó Péter: Tíz éve megmondtuk, hogy mi lesz a migráció vége
