Nem a kamatszint, hanem a bizalom hiánya jelent jelenleg problémát az euróövezetben, valamint az amerikai gazdaságban is – jelentette ki Wim Duisenberg, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke tegnap, két nappal az EKB következő kamatértekezlete előtt. Ebből a megfigyelők arra következtettek, hogy ezúttal nem várható változás a november óta érvényben lévő 3,25 százalékos irányadó kamatminimumban. A bankelnök az Európa Parlament meghallgatásán hangsúlyozta, hogy „a pénzügypolitika a gazdaság megbízható horgonya, különösen a nagy bizonytalanság és törékeny bizalom jellemezte környezetben”. Az EKB továbbra is az árstabilitás fenntartására összpontosít – idézte az MTI az elnök szavait, aki többször kitért arra, hogy az EU államai szigorú költségvetési politikával támogathatják a központi bank törekvéseit.
Az eurózóna tagországai közül csak Franciaország nem vállal kötelezettséget arra: a GDP fél százalékával csökkenti az államháztartási hiányát. Viszont az EU pénzügyminiszterei nyilatkozatban adtak hangot annak az aggályuknak, miszerint nagy a kockázata, hogy idén Németország nem tudja tartani a GDP-arányos háromszázalékos deficitet.
Ismét pozitív tartományban lehet a GDP
