Elvesztette tekintélyét az ORTT?

Szakács Árpád
2002. 10. 03. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sok esetben politikai elfogultsággal hozta meg határozatait, a műsorszolgáltatókkal szemben emelt kifogások során az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) – ezt tapasztalta a Jobbik médiafigyelő szolgálata.
Mindezt Nagy Ervin, a Jobbik elnöke a szervezet tegnapi tájékoztatóján jelentette ki. Hozzátette: az ORTT reformra szorul, mert semmilyen szankcionálási lehetősége nincs a műsorszolgáltatókkal szemben.
Thaisz Miklós, a médiafigyelő szolgálat vezetője közölte: jelenleg egy tanulmányon dolgoznak, amelyben olyan személyektől gyűjtenek idézeteket, akik tévériporterként, publicistaként, szakértőként, politológusként szolgálják a „balliberális médiaelit monopóliumának” megvalósulását.
Molnár Balázs, a médiafigyelő szolgálat szakértője elmondta: a elmúlt fél évben megfogalmazott huszonnyolc Jobbik-beadvány közül tizenhetet részben vagy teljesen megalapozottnak talált az Országos Rádió és Televízió Testület panaszbizottsága, de több esetben nem történt olyan szankció, amely egyenes arányban állt volna a törvénysértésekkel – tette hozzá Molnár Balázs. Szerinte Körmendy-Ékes Judit elnöknek le kellene mondania, mert egyértelműen a testület felelőssége a magyarországi televíziózás züllése. Elmondta: azért is indokolt Körmendy Ékes-Judit lemondása, mert zsarolható bizonyos baloldali körök által amiatt, hogy első fokon, nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.